Mellette ébredni
DongHae
Egész
testemet átjárta, azaz utánozhatatlan bizsergés, amikor kora reggel a karjai
közt nyitottam ki a szemem. Ő volt az első, akit megpillantottam, és minden
vágyam volt, hogy ezentúl csak az Ő arcának látványára keljek fel reggelente.
Óvatosan nyúltam fel kezemmel, hogy mutatóujjamat alig érintve bőréhez, húzzam
végig homlokától, egészen álla csúcsáig. Gyönyörű látvány volt, egész nap
elnéztem volna, minden apró szépséghibájával együtt.
Azonban
nem tudtam nem észre venni azt a halvány heget, ami arca élénél húzódott végig.
Emlékeim közé akaratlanul is bekúszott egy hasonló jelenet, mikor először
aludtunk együtt. Akkor is feltűnt a heg az arcán, de a körülmények akkor még
nem engedték meg, hogy felőle kérdezzek. De most, minden adott volt, hogy
rákérdezzek.
HyukJae
édesen szuszogva aludt tovább, még véletlenül se kelt fel, ahogy arcát
cirógattam, vagy éppen hosszú szempilláit vettem szemügyre. Fogalmam se volt arról, hány óra lehetett, de
én már, ha akartam volna se tudtam volna visszaaludni. Amint lecsuktam a
szememet, egyből leperegtek az éjszaka emlékei. Alig hittem el, hogy megtettük,
és hogy milyen csodálatos volt vele, együtt. Arcom, bár nem láttam, biztos
voltam benne, hogy a vörös minden árnyalatában pompázott, ahogy egyenként
ugrottak be együttlétünk fülledt képei. Úgy éreztem magam, mint egy fiatal
szerelmes, de kár volt hazudnom magamnak. Az voltam, szerelmes. És ami még
ennél is jobban felperzselte a véremet, hogy HyukJae is viszont szeretett. Hosszasan
elidőztem alvó arcát nézve, nem akartam kikelni mellőle, de testem minden egyes
pontján ragadtam. Le akartam fürdeni, hogy tisztán, és illatosan bújhassak vissza
szerelmem karjai közé, amitől legnagyobb bánatomra, el kellett válnom tőle egy
rövid időre.
Egy
leheletfinom csókot hintve arcára próbáltam kikúszni szorosan ölelő jobbjából,
mázlimra mélyen aludt tovább fészkelődésem ellenére is.
Ahogy
a lábam a talajt érintette, tudatosult bennem, hogy anyaszült meztelen voltam,
ami, akármennyire is voltam jelenleg egyedül, ha alvó páromat nem vettem
számításba, akkor is zavarba ejtő volt számomra. Szemeimmel valami takaró vagy
köntösféleség után kutattam, mikor megpillantottam az ágy mellett lévő fogasra
akasztva a hotel saját, hófehér köntösét. Gyorsan magamra kapva, igyekeztem
feltérképezni, és megkeresni a fürdőszobát. Bár a járás kissé nehézkesen ment,
tekintve, hogy HyukJae előtt még soha nem feküdtem le mással. JinHyukkal
terveztük, mint egy kis tini kislány úgy izgultam, mikor végre rászántuk
magunkat. De akárhogy igyekeztünk, végül nem lépett egyikünk se. Túlságosan
izgultunk, és nem akartuk, hogy idegességünk rányomja a bélyeget az elsőre. Habár próbálkoztunk, érintettük
egymást úgy is, mégis vártunk vele.
Túl sokáig vártunk. Kezdetben féltem, hogy milyen érzés lesz, de utólag
belegondolva, határtalanul boldog voltam, hogy HyukJaenek adhattam először
magamat.
Nincs
más alapon nyitottam be egy, a nappaliból nyíló fehér ajtón, ami szerencsére a
fürdőszobába nyílt. Belépve nyugtáztam, hogy zuhanykabin híján, egy hatalmas
sarokkád foglalta el a hely legnagyobb részét. Hosszan tanakodva győztem meg
csak magamat, hogy rám fért egy kis kényeztetés, így teleengedve a medencét
forró vízzel, öntöttem bele egy keveset a felkínált illatanyagból. A szekrény
közepén, egy hatalmas rózsacsokor díszítette a fehér márványból készült fürdőt,
aminek látványától rögtön elkapott az a szentimentális érzés, hogy vörös
szirmokkal árasszam el a fürdővizet.
Amint elkészültem, a köntöst hanyagul a
földre dobva, másztam bele a forró vízbe. Testem minden pontja bizsergett,
ahogy lassan belemerültem a hatalmas kádba. Éreztem, hogy az ülést egyelőre még
hanyagolnom kellett, így lassan hátamra dőlve tettem fejemet az arra kijelölt
fejtámlára. Szememet becsukva élveztem a csend nyújtotta, kellemes nyugalmat.
Ahogy a vízben testem szinte súlytalanná vált, úgy távozott belőlem el minden
kétség és aggodalom. Ezentúl csak a jó dolgokra akartam koncentrálni, és
mindent HyukJaevel átélni. Mert nélküle minden értelmét vesztette volna. El
akartam felejteni a múltat.
-
Te meg mit csinálsz itt, szépségem? – HyukJae hirtelen hangjára, szemeim
azonnal kipattantak, ijedtemben ültem fel a vízben, aminek hatására nem kevés
mennyiség került a földre. Bár a fájdalom érezhetően belém hasított a gyors
mozgásra, azért a hatalmas vízállásért jobban aggódtam.
-
HyukJae, nézd, mit csináltál! – Szóltam rá, de hangom a legkevésbé sem volt
haragos. Akár csak én, szerelmem is megtalálta a neki szánt köntöst, bár
hanyagul összekötötte, akarva-akaratlanul is kikandikált gyönyörű mellkasa,
amin tekintetem hosszasan elidőzött.
-
Tetszik? – Kérdezte, amitől azonnal feleszméltem és az időközben kissé elnyílt
ajkaimat, szempillantás alatt csuktam össze. HyukJae csak kaján vigyorral nézte
végig, ahogy zavaromban kezembe temettem az arcomat. Abban a pillanatban jutott
el a tudatomig, hogy jelenleg meztelenül ültem a vízben, ő pedig itt állt
előttem. Már éppen elemeltem volna kezeimet arcom elől, hogy szóra nyissam a
számat, mikor Hyuk ledobva a fehér anyagot mászott be, egyenesen mögém
fészkelve magát a hatalmas kádba.
-
Hé, mégis mit csinálsz? – Azonban válasz helyett, csak elfészkelve karolta át
mellkasomat, amivel közelebb húzott magához. Továbbiakban nem firtattam tettét,
csak belesimultam ölelésébe, miközben ujjai szórakozottan játszadoztak rajtam.
-
Jól… vagy? – Kérdése közben egy nagyot nyelt, hogy be tudja fejezni, majd némán
ült mögöttem tovább a válaszomra várva. Első pillanatban nem értettem, miért
kérdezte, mikor egy apró mozdulat után rögtön éreztem a nyilalló, tompa
fájdalmat, így rögtön leesett miért aggódott. Első reakcióm egy halvány mosoly
volt, amit nem láthatott, tekintve, hogy mögöttem ült, de hamar eloszlattam a
kétségeit.
-
Jobban nem is lehetnék. – Kaptam el kezét és hasamra vezetve, kérleltem szavak
nélkül, hogy simogassa. – Vigyáztál rám, és ezért nagyon hálás vagyok. – Ahogy
a szavak elhagyták a számat, úgy fordultam kicsit oldalra, hogy a tekintetünk
egybeforrjon. Ragyogó íriszeiből nem tudtam mást leolvasni, csak
megkönnyebbülést és határtalan szeretetet. Szemeim hamar levándoroltak ajkaira,
amit másodpercekkel később ismét érezhettem enyéimen. Felszabadító érzés volt,
ahogy újra egymást faltuk nem törődve semmivel. Átadtuk magunkat a pillanatnak,
de ez a pillanat nem tartott a végtelenségig. Elválva, egy apró puszit nyomott
HyukJae az orrom hegyére, majd visszafordulva fektette fejét nyakhajlatomba.
Annyira
meghitt és nyugodt volt a pillanat, amit eltöltöttünk, gyomromban vadul
cikáztak a pillangók, szívem talán még soha nem repesett ennyire a
boldogságtól. De a lelkem egy darabkája, titkon rettegett. Túl boldog voltam
jelenleg, amitől elfogott a félelem, hogy bármikor vége szakadhat.
-
HyukJae? – Szólítottam meg kissé bátortalanul. A gondolataim egészére
rátelepedett az aggodalom ködfátyla. Szerelmem egy egyszerű hümmögéssel jelezte
csupán, hogy figyelt rám. – Mi lesz veled és velem ezután? – Tettem fel a
kérdést, amire éreztem, hogy alig észrevehetően megfeszült mögöttem, de
karjának szorításán nemhogy lazított volna, hanem szorosabban magához húzva,
lehelt egy gyengéd puszit tarkómra.
- Hogy, hogy mi? – Kezdett bele, majd kezével
most már vállamat szorította. – Te szeretsz engem, én megőrülök érted. Ettől a
perctől kezdve nincs olyan, hogy te vagy én, csak mi. Ezentúl hozzám tartozol,
én pedig hozzád. – Nyomott szavai után gyengéd, de annál forróbb csókokat
nyakamra, majd lapockáimra. Az érzésre, bár igyekeztem leplezni, testem
automatikusan reagált. Remegtem a gesztusaitól, amiket szemeimet lehunyva,
élveztem. Szavaitól pezsgett a vérem, minden porcikám őt akarta.
-
Apropó – szakította félbe kényeztetésem, ami nem esett éppen kellemesen -, hogy
kerültél tegnap este a partyra? – Kérdését sehova nem tudtam tenni, ebben a
helyzetben, de fejemet oldalra fordítva láttam rajta, hogy komolyan kíváncsi
volt a válaszomra.
-
SiWon hívott meg. Bár semmi kedvem nem volt jönni, azt hittem, hogy találkozni
fogunk, amit, akkor még nem akartam, de megnyugtatott, hogy te nem szoktál az
ilyen eseményeken megjelenni. Így győzött meg, igazából. – Szemeimet
lesütöttem, ahogy az utolsó szavak elhagyták a számat. Így utólag pokolian
átkoztam magam, hogy akkora szakadékot állítottam kettőnk közé.
-
Várj csak, engem ő hívott meg, hogy kicsit feloldódjak. Miattad a poklot éltem
át az elmúlt időszakban, és a bulit használta ürügynek, hogy felengedjek egy
kicsit. – Ahogy elárulta, hogy SiWon igazából kijátszott mindkettőnket, rögtön
kattogni kezdett az agyam.
-
Mond csak, mennyit árultál el az érzéseidről felém, SiWonnak? – Kérdeztem, de
mélyen legbelül már tudtam a választ.
-
Mindent tudott, másnak nem panaszolhattam volna, mennyire kegyetlen voltál
velem. – Szavai bár kicsit viccesen csengtek a szájából, bennem mégis
bűntudatot keltett. HyukJae érezve, hogy kissé összébb húztam magam, ölelt meg,
majd kezével oldalra fordítva a fejemet nyomott egy csókot a számra. – Ez már a
múlt, édesem, felejtsük el. – Mosolyra húztam a számat, tekintve, hogy ő is rám
villantotta hófehér fogsorát, de ilyen rövid idő alatt lehetetlen volt
elfeledni a fájdalmakat.
-
Én is neki öntöttem ki a szívemet. – Tereltem vissza a témához a beszélgetést.
– Ezek szerint – vettem egy mély levegőt, majd a vízből kiemelve kezemet
nyúltam HyukJae kezéért, hogy ujjainkat összekulcsolva a fejünk felé emeljem
őket -, szándékos volt. – Egyszerre minden világossá vált. SiWon tudta jól,
hogy titkon egymásért epekedtünk, így ezen az éjszakán akart minket
szembesíteni. Életemben, embernek még soha nem voltam annyira hálás, mint neki.
Bár konkrét dolgot nem tett, de ha nem győzött volna meg minket, hogy
megjelenjünk a rendezvényen, talán ma reggel is a könnyeimben úszó párnáim közt
ébredtem volna, megsebzett szívvel a mellkasomban.
HyukJae
Nagyokat
nyújtózva kutattam DongHae után az ágyban, hogy magamhoz húzhassam. Nélküle
hűvösen köszöntött rám a reggel, így a karjai közt akartam felmelegedni.
Azonban szerelmemnek hűlt helyét találtam csak, amitől rögtön elfogott az a
gyomorszorító érzés, hogy a tegnap este, álom volt csupán.
Magamra kapva a
kikészített köntöst, kezdtem a hotelszoba feltérképezésében, de idegességem
némiképp alább hagyott, mikor az ágy mellett ledobva találtam rá a ruháira.
Ahogy ujjaim érintették az ingjének anyagát, szemeim előtt újból lejátszódtak
az események. Mosolyogva indultam tovább, keresve szerelmemet, akire kizárásos
alapon a fürdőszobában találtam rá. Nem vette észre, ahogy beléptem, így egy
pár másodpercig legeltethettem a szemeimet a vízből kikandikáló vállain és
nyakvonalán.
-
Te meg mit csinálsz itt, szépségem? – Szólítottam meg, mielőtt tovább
kalandoztak volna a gondolataim, de szavaimra ijedten ült fel a vízzel teli
medencében, aminek köszönhetően úszott az egész fürdőszoba.
-
HyukJae, nézd, mit csináltál! – Utalt, a miattam, fölre kiömlött
vízmennyiségre, de hangja közel, s távol nem volt haragos. Tekintete leginkább
mellkasomon időzött, mialatt száját alig észrevehetően nyitotta széjjelebb.
Teljesen elmerült a felsőtestem fedetlen részének fixírozásában, ami nem kicsit
esett jól a büszkeségemnek.
-
Tetszik? – Térítettem vissza, elmerült gondolataiból. Látszólag teljesen
zavarba jött, a fantáziájának köszönhetően, amitől kezébe temette, zavarában
teljesen elpirult arcát. Tettén csak mosolyogni tudtam, és mielőtt bármit is
mondani tudott volna, kezdtem kikötni a köntösömet, hogy megszabadulva tőle,
mászhassak be mögé a forró habok közé.
-
Hé, mégis mit csinálsz? – Nem válaszoltam meg neki a nyilvánvalót, helyette
karjaimmal előrenyúlva fogtam át a mellkasát, hogy behajtsam rajtra az ébredéskor
elmaradt ölelésemet. DongHae többet nem szólat, csak csendben elengedte magát a
karjaim között. Leírhatatlanul jól esett őt ölelnem, illata kitöltötte a
levegőt. Ujjaimmal bőrét cirógatva lazultunk el.
-
Jól… vagy? – Féltem, hogy esetleg fájt neki a tegnapi miatt, tudni akartam,
hogy minden rendben volt-e vele. Nem akartam, hogy szenvedjen, számomra
mindennél fontosabb volt az, hogy neki jó legyen. Kérdésemre azonban nem kaptam
azonnal választ, viszont egy aprót mozdulva éreztem, hogy megfeszült a teste.
Bármit megadtam volna, hogy ne érezze a fájdalmat.
-
Jobban nem is lehetnék. – Szólalt meg, ahogy újra éreztem, hogy ellazult, majd
kezével az enyém után nyúlva, helyezte hasára. Kérés nélkül kezdtem el
simogatni, a feszes izmokat.
- Vigyáztál rám, és ezért nagyon hálás
vagyok. – A kétely egy pillanat alatt elpárolgott, aggódó énem megkönnyebbült,
ahogy egy picit fordulva néztünk egymás szemébe. Tekintetét látva, hogy már
inkább ajkaimon pihenteti, nyújtottam egy kicsit közelebb a nyakamat, hogy végre
ne csak nézze, érintse is, forró párnáival. Nem csókoltam a végtelenségig,
tekintve, hogy szerelmem törzsét kicsavarva fordult felém, így elválva, nyomtam
egy leheletnyi csókot az orrának hegyére, majd visszafordítva, tettem a fejemet
a nyakhajlatába.
- HyukJae? – Törte meg az idilli csendet
szerelmem, amire egy halk hümmögéssel válaszoltam csak. – Mi lesz veled és
velem ezután? – Kérdése kicsit váratlanul ért, karjaim szorításával vontam
közelebb magamhoz, és mielőtt válaszoltam volna neki, egy apró puszit nyomtam a
tarkójára. Nem értettem, miért aggódott, de el akartam oszlatni a kételyeit.
- Hogy, hogy mi? – Majd kezemet vállára
téve folytattam - Te szeretsz engem, én megőrülök érted. Ettől a perctől kezdve
nincs olyan, hogy te vagy én, csak mi. Ezentúl hozzám tartozol, én pedig
hozzád. – Majd, ahogy mondandóm végéhez értem, úgy kezdtem csókokkal beborítani
vállát és lapockáit. Tettemre DongHae alig észrevehetően remegett, imádtam,
hogy ilyen apró gesztusokra is reagált. Míg puha bőrét kényeztettem, akaratlanul
is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogyan került a partyra tegnap este.
- Apropó – hagytam fel a csókjaimmal,
amihez kicsit se fülledt a fogam, de kíváncsi voltam a válaszára -, hogy
kerültél tegnap este a partyra? – Válaszával egy kicsit várva, fordult meg,
hogy szemembe nézzen.
-
SiWon hívott meg. Bár semmi kedvem nem volt jönni, azt hittem, hogy találkozni
fogunk, amit, akkor még nem akartam, de megnyugtatott, hogy te nem szoktál az
ilyen eseményeken megjelenni. Így győzött meg, igazából. – Láttam rajta, hogy
bántja a gondolat, hogy el akart kerülni, de agyamban a fogaskerekek teljesen
más irányba kezdtek forogni.
-
Várj csak, engem ő hívott meg, hogy kicsit feloldódjak. Miattad a poklot éltem
át az elmúlt időszakban, és a bulit használta ürügynek, hogy felengedjek egy
kicsit. – Rögtön összeállt a kép, és DongHaen is láttam, hogy elgondolkozott.
-
Mond csak, mennyit árultál el az érzéseidről felém, SiWonnak? – Kérdezte, de ez
inkább hatott költőinek, mintsem olyan kérdésnek, amire nem tudta a választ.
-
Mindent tudott, másnak nem panaszolhattam volna, mennyire kegyetlen voltál
velem. – Bár próbáltam viccesre venni a figurát, mégis éreztem, hogy szerelmem
összébb húzta magát. A világért se akartam megbántani, így kezemmel oldalra
fordítva a fejét, nyomtam ajkaimat az övéire. – Ez már a múlt, édesem,
felejtsük el. – Húztam mosolyra a számat, remélve, hogy őt is megnyugtattam
ezzel. Habár tudtam jól, ez még hosszú ideig a keresztje lesz.
-
Én is neki öntöttem ki a szívemet. – Tért vissza újra SiWonhoz. – Ezek szerint
– mély levegőt véve, nyúlt a kezemért, majd felénk, emelve folytatta tovább -,
szándékos volt. – Kezét megszorítva válaszoltam neki némán, hogy igaza volt. Ha
SiWon nem lett volna, mi még most is megsebzett szívvel sóvárognánk a másik
után. Alig vártam, hogy hazaérve a szuszt is kiöleljem belőle, hálám jeléül.
Habár közvetlenül nem ő miatta kerültünk oda, ahol most voltunk, de nélküle nem
ölelhetném most szorosan magamhoz a szerelmemet.
Csendben,
egymást cirógatva ültünk tovább a kádban, az időről is elfeledkezve. DongHae
nem sokáig bírta háttal velem, így erőt véve magán mászott ki ölelésemből, és
fordult velem szembe. Mielőtt bármit is mondhattam volna neki, kiemelte kezét a
vízből és lassan közelítve arcomhoz, simított végig ujjaival, múltam egyik fájó
bélyegén. Lehunytam a szememet, érintésére, de éreztem, hogy kíváncsi volt
arra, miért éktelenkedett az a sebhely az arcomon, ami a forró víznek hála,
talán most még pirosabb is volt.
-
Kíváncsi vagy arra, hogy szereztem? – Kérdeztem, mielőtt szóra nyitotta volna a
száját. Szememet résnyire nyitottam csak ki, amin láttam íriszeiben
megcsillanni a kíváncsiságot, de nem tudta, hogyan adhatná tudtomra, hogy tudni
akarta. – Ez egy hosszú történet – kezdtem bele, majd ujjaim közé fogva az övéit
emeltem el az arcomtól -, valóban hallani szeretnéd? – Kérdésemre csak egy alig
észrevehető bólintás volt a válasza, majd egy fáradt sóhajt kieresztve kezdtem
bele, sötét múltam mesélésébe. Elmondtam neki, miket tettem, hogy kikkel
voltam, és hogy mi változtatott meg. Az titokzatos idegen, aki az arcomat akkor
megvágta, kilétére a mai napig nem bukkantam rá, az utóbbi időben meg már fel
is adtam a keresését. Meséltem neki az apámról, arról, hogy akkor este kidobott
az utcára, minden ok nélkül és ShinDongról, akit még mindig nem sikerült kézre
kerítenem. Ő volt az egyetlen, még szabadlábon bujkáló ellenségem.
DongHae
csendben hallgatta végig történetemet, aminek befejeztével kezeit tarkómra téve
húzott közelebb magához, és hosszan csókolva ajkaimat érte el, hogy a feltépett
sebeket elfelejtettem. Ahogy nyelveink vádul cikáztak, úgy öntött el engem a
forróság. Minden rosszat képes voltam magam mögött hagyni, ha velem volt. Ő
szakította meg a csókunkat, majd arcomat simítva nézett a szemeimbe.
-
Most már értem, miért bántál úgy az apáddal a múltkor. Tudom nehéz, de adj neki
egy esélyt, nem tudhatod, mit akart mondani. – Kérésére kicsit megfeszültem és
kezét is lefejtettem arcomról. Nem akartam találkozni vele, még DongHae
kedvéért sem. Ő a múltamhoz tartozott, amit már régesrég lezártam.
-
Felejtsük el az apámat – szólaltam meg, kikerülve kérését, s lekapva a kád
melletti polcról egy tusfürdőt, nyomtam a kezembe a hideg krémből egy keveset
-, gyere, megfürdetlek. – Szavaimra, szemei kissé kikerekedtek, arca pedig nem
éppen egészségesen vörös árnyalatban pompázott. Halkan kacagtam fel a
reakciójától, de az ötletemet komolyan gondoltam. Szabad kezemmel kicsit
közelebb húzva magamhoz, kezdtem eloszlatni mellkasán a tusfürdőt, amire egy
halk sóhajt kieresztve, reagált. Szemeit behunyva próbálta leplezni
zavarodottságát, de hamar feladva, kapva kapott az alkalmon, és kezdett bele az
én fürdetésembe is.
Tisztán
és illatosan másztunk ki, a már inkább langyosnak nevezhető vízből, hogy
köntösünkbe bújva mászhassunk vissza az ágyba. Karomat kinyújtva, szó nélkül
kérleltem szerelmemet, hogy bújjon mellém, amit egy édes mosollyal az ajkán
teljesített.
-
HyukJae, éhes vagyok. – Abban a pillanatban, hogy közölte állapotát, gyomrának
hangos korgása jelezte, hogy nem hazudott. Kissé hangosan felnevetve, nyúltam
szabad kezemmel a telefonért, hogy a szobaszervizt tárcsázva, adjam le a
rendelést, kettőnk első, szerelmes reggeliéért.
DongHae
Döbbenten,
néma csendben hallgattam végig, ahogy HyukJae a múltjának legsötétebb szakaszát
mesélte nekem. Amint végzett egyszerűen késztetést éreztem azért, hogy minden
fájdalmas emlékét elfeledtethessem vele. Kezeimmel, tarkójára simítva húztam
közelebb magamhoz, hogy ajkaimmal tapaszthassam be az övéit. Nyelvünk vad
táncba kezdett. Testemben egyre jobban forrt a vér, én azonban mégis
megszakítottam a csókot.
-
Most már értem, miért bántál úgy az apáddal a múltkor. Tudom nehéz, de adj neki
egy esélyt, nem tudhatod, mit akart mondani. – Bíztam abban, hogy sikerült
meggyőznöm és felkeresi az apját. Nem a semmiért látogatta meg a múltkor,
tartottam attól, hogy a jövőben meg fogja bánni, hogy nem beszélt vele. Azonban
kérésemre csak feszülten engedte le, arcát simító kezemet. Láttam a
tekintetében, hogy semmi esélyt nem látott arra, hogy újra találkozzanak.
Azonban én ezt nem akartam annyiban hagyni.
-
Felejtsük el az apámat – terelte el a témát, majd elővéve a tusfürdőt, nyomott
ki egy keveset belőle -, gyere, megfürdetlek. – Kijelentésére nem tudtam
leplezni döbbenetemet, éreztem, hogy egész arcom lángba borult, ahogy a hűvös
krém, és kezének forró érintését éreztem a mellkasomon. Behunyt szemmel
élveztem, ahogy végigsimított nedves, csupasz testemen. Hirtelen ötlettől
vezérelve, nyúltam én is a flakonért, majd felhabosítva a tusfürdőt kezdtem
bele én is a tisztálkodásába, hogy ne csak én legyek zavarban.
Miután
mindketten végeztünk a másik fürdetésével, a hideg ellen védekezve húztuk
magunkra a hófehér köntöst és bújtunk vissza a puha takaró alá. Kérés nélkül,
mosolyogva bújtam, szerelmem hívogató karjai közé. A meghitt pillanatot
egyetlen dolgot zavarta meg csupán. A szemeim kopogtak az éhségtől, aminek
gyomrom is hangot adott, felrázva vele az idilli csendet.
-
HyukJae, éhes vagyok. – Szerelmem hangosan nevetve nyúlt a telefonért, majd kis
idő elteltével már a rendelést adta le. Ez volt az első közös reggelink, amit
már alig vártam, hogy elfogyaszthassunk.
Ahogy
felhozták a reggelit, úgy esett le az állam a döbbenettől. Éreztem, hogy éhes
voltam, de mihelyst zöld utat kaptam az ételekhez, minden érzékszervem
felmondta a szolgálatot, egyedül az ízlelőbimbóimnak adtam teret kiteljesedni.
Egyik
finomságot kóstoltam a másik után, miközben párom le nem vette rólam a szemét.
-
The nemb ehel? – Kérdeztem tele szájjal, de jobban belegondolva, inkább
maradtam volna csendben. Ahogy szavaim elhagyták a számat, úgy tört ki végtelen
nevetésbe kedvesem, a látványom miatt
-
Én már azzal is jóllakom, ha nézlek. – Válaszolta, amint sikerült némiképp
megnyugodnia. Egyedül angyali mosolya,
nevetésének hangja, és persze a röpke puszija az arcomra, akadályozott meg abban,
hogy megsértve érezzem magam, amiért kinevetett.
Ahogy
befejeztük az evést, felkapva magunkra a ruháinkat hagytuk ott a szobát,
ujjainkat szorosan egybefűzve. Amint a lift csilingelő hangjával jelezte, hogy
leértünk, úgy bújtam ki HyukJae szorító ujjai közül. Nem akartam, hogy hallja,
amit SiWonnal akartam megbeszélni. Bíztam abban, ha én szembesítem majd az
apjával, meg fogja hallgatni. Ehhez pedig barátom segítsége is kellett. HyukJae
kelletlenül hagyott magamra, kicsit se voltam neki gyanús, csak minden
pillanatban éreztem kíváncsi tekintetét a hátamon.
SiWon
pár csörgés után vette fel a telefont, hangjában a kíváncsiságon kívül nem
tudtam mást kivenni. Hamar el akartam terelni a témát, mihelyst leesett, miért
volt ilyen faggató a hangszíne, amit szerelmem apjának nevére, sikerült is.
SiWon komolyra fordítva a szót, kezdett bele ötletem kismillió negatív
kimenetelének kivesézésébe, amikkel én is tisztában voltam. Azonban makacs
kitartásomnak köszönhetően, pár perces szócsata után csak beadta a derekát. Nekem
csak annyi volt a dolgom, hogy távol kellett tartanom még pár óráig az
otthonától, vagyis mostantól bátran, és meleg szívvel hívhattam a sajátomnak
is.
-
Ígérem, semmiről sem fog tudni. A felelősséget pedig magamra vállalom.
-
Ki nem fog semmiről tudni? – Ragadta meg HyukJae a vállamat hirtelen, amitől
enyhén kivert a víz, és riadt tekintettel fordultam szembe vele. – És mond
csak, milyen felelősség a tied? – Nem tudtam válaszolni, teljesen lesokkolt,
hogy esetleg hallotta a beszélgetést. Habár kérdései nem ezt sugallták, így még
volt számomra remény. – Szóval? – Várta még mindig a válaszomat.
-
Csak, izé, az egyik titkárnőd volt. – Kezdtem bele a magyarázatba, meglehetősen
idétlenül. Agyam pedig folyamatosan kattogott valami hazugságon, habár a
legkevésbé se akartam neki valótlant mondani. - Izé, engem akart felhasználni,
hogy falazzak neki. Én pedig, gondoltam, ha már úgy is ilyen kapcsolatban
vagyunk. – Ebben a pillanatban hagytam fel a monológommal, amint eljutott a
tudatomig, mit is mondtam. HyukJae szemei se a kíváncsiságtól csillogtak már,
sokkal inkább a mondandóm lezárása érdekelte.
–
Kapcsolatban? – Kérdezte, mialatt kezével az enyém után nyúlt. - Mégis miféle
kapcsolatban vagyunk? – Tudtam, hogy nem kerülhettem el a kérdést, de legbelül
nem is akartam. Arcomat éreztem, hogy lángolt, mialatt sikerült összeszednem
gondolataimat.
-
Hát – szólaltam meg lényegesen halkabban -, együtt… - így kimondani, zavarba
ejtő volt, de mégis belegondolva, mi ezentúl tényleg együtt voltunk. Egy
szerelmes pár, kár lett volna tagadni. Ahogy szavaim elhagyták a számat,
HyukJae úgy lépett hozzám egyre közelebb. Illata megcsapta az orromat, nyelnem
kellett, ahhoz, hogy befejezhessem mondandómat -, vagyunk. – Amint ez az egy
szó elhagyta az ajkaimat, szerelmem úgy tapadt rá, mintha soha nem érezhetné
többet. Kezével derekamra fogva húzott közelebb. Meg akartam állítani az időt.
Ebben a pillanatban nem számított senki más, de mégis féltem attól, mit
gondoltak HyukJaeről az emberek. Én elviseltem, ha szúrós szemmel néztek rám
másságom miatt, de azt nem akartam, hogy miattam nézzék le HyukJaet, mert nem
egy nőt tartott a karjaiban.
HyukJae
DongHae
mint, aki egy hete nem evett rendesen, úgy falta a felkínált ételt befele.
Látványa egyszerre volt aranyos és vicces is egyben, ahogy megfeledkezve
önmagáról, meresztette csillogó szemeit a rengeteg harapnivalóra.
-
The nemb ehel? – Kérdezte - vagy legalábbis annak hallottam – teli szájjal, ami
a világ legröhejesebb látványa volt, tekintve két oldalt dudorodó
pofazacskójára. Nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, amit csak némán
nézett, kissé összehúzott szemekkel.
-
Én már azzal is jóllakom, ha nézlek. – Válaszoltam, mentve a menthetőt, majd
egy apró puszit nyomva az arcára próbáltam morcos hangulatát száműzni, és
hagytam, had folytassa tovább az evést.
Saját
magamnak is nehezen vallottam volna be, de azt, hogy DongHae megváltoztatott,
már nem tagadhattam. Szívemet szűnni nem akaró melegség járta át minden
másodpercben, talán még soha nem voltam ennyire életvidám, mint amilyen
mellette lehettem.
Reggeli
után magunkra kaptuk a tegnapi ruháinkat és hátrahagyva a hotelszobát sétáltunk
kéz a kézben a lift felé. Ahogy leértünk a földszintre, szerelmem kitornázva
ujjaim közül a sajátjait irányított a recepcióshoz, hogy kijelentkezzek, míg ő
telefonját előkapva jelezte, hogy volt még egy kis elintéznivalója. Nem
értettem, mi lehetett annyira fontos, és nem mellesleg titkos, hogy egyedül
telefonált, de fél szememet folyton rajta tartva, intéztem a kijelentkezést.
-
Ígérem semmiről sem fog tudni. A felelősséget pedig magamra vállalom. – Adta
szavát a vonal másik oldalán lévőnek. Szerencsére nem vette észre, hogy mögé
álltam,
-
Ki nem fog semmiről tudni? – Ragadtam meg a vállánál fogva DongHaet, aki
riadtan fordult velem szembe. – És mond csak, milyen felelősség a tied? –
Szerelmem, ha akarta volna se tudta volna leplezni idegességét, amivel még
inkább kíváncsivá tett. Telefonját hamar a zsebének mélyére száműzte, így
esélyem se volt meglesni kivel beszélt ez idáig. – Szóval? – Vártam még mindig
a válaszára.
-
Csak, izé, az egyik titkárnőd volt. Izé, engem akart felhasználni, hogy
falazzak neki. Én pedig, gondoltam, ha már úgy is ilyen kapcsolatban vagyunk. –
Magyarázkodása gyenge lábakon állt, de amint a végére ért, már a legkevésbé se
érdekelt, kivel és miért beszélt telefonon.
–
Kapcsolatban? – Kérdeztem vissza, miközben kezemmel az övé után nyúltam. –
Mégis miféle kapcsolatban vagyunk? – Húztam az agyát, amire csak vörösödő
arccal reagált.
-
Hát – kezdett bele, jóval halkabb hangon, mint az imént -, együtt… - nyelt
egyet, hogy folytatni tudja, én pedig minden szava után egyre közelebb hajoltam
hozzá -, vagyunk. – Amint kimondta, azt, amit még én is alig hittem el,
ajkaimat az övéire tapasztottam. Lassan szívtam be a köztünk lévő levegőt, úgy
csókoltam lágyan. Szabad kezemmel derekára fogva, húztam még közelebb.
Gyomromban újfent repkedtek a pillangók, testem minden porcikája bizsergett.
Ahogy elváltunk, DongHae fél szemmel nézett körbe, nem látott-e valaki. Bár
legutóbb, ugyan így nézett széjjel, akkor a pillanat elnyomta azt az apró
csalódottságot, hogy esetleg nem merte felvállalni az érzéseit, de most
kíváncsi voltam a válaszára.
-
Miért tartasz attól, hogy meglátnak? – Kérdeztem, kissé csalódottan. Nem voltam
abban biztos, hogy hallani akartam-e választ.
-
Téged féltelek. – Szorította meg kezemet nyugtatás képen, ahogy válaszolt
nekem. – Én csak, nem akarom, hogy lenézzenek, miattam. – Ahogy megmagyarázta viselkedésének
okát, magamhoz rántottam, hogy karjaimba zárhassam.
-
Butus, engem senki véleménye nem érdekel. – Simogattam meg a haját. – Különben
is, merne rám bárki is rossz szemmel nézni. – Húztam ki magamat, utalva a
tekintélyemre. DongHae ezt egy apró mosollyal díjazta csupán, majd kezembe
simítva a sajátját, indultunk meg a kijárat felé.
-
Menjünk haza. – Tanácsoltam szerelmemnek, amint a friss, téli levegő megcsapta
a bőrömet.
-
Ne! – DongHae határozott ellenkezése, kicsit meglepett, de azonnal folytatta
is, mielőtt kérdőre vonhattam volna. – Úgy értem, ne menjünk még haza. Mármint
ez az első napunk, menjünk el sétálni. – Tanácsát először vonakodva fogadtam,
de hamar rájött, hogy kérlelő tekintetével bármit sikerült elérnie nálam.
-
Nem bánom. De nem sokáig. Hideg van, és át is kellene öltöznünk. – Adtam be a
derekamat, majd átkarolva vállát, indultunk meg a város szíve felé.
Beérve
a tömeggel zsúfolt központba, DongHae, tekintve, hogy minden karácsonyi díszben
pompázott, úgy járt-kelt az üzletek kirakatai előtt, mint egy fékevesztett
kisgyerek. Jobban belegondolva, nála az a korszak teljesen kimaradt, így egy
pillanatra se róttam fel neki. Egy meghitt kis pékség kirakata előtt várt be,
majd ahogy odaértem, úgy ragadta meg a kezemet és húzott befele. Odabent
kellemes meleg fogadott, telis-tele ínycsiklandozó karácsonyi süteményekkel. Kedvesem
a pult előtt állva meredt a kínálatra, amíg én hátulról megölelve kértem ki
tanácsát, mint szakmabeli hozzáértőnek.
Ha
szeretsz valakit, az együtt töltött idő szinte repül, és ez nem volt másképp
most se. Megfeledkezve a külvilágról, jártuk be a karácsonyi forgatagot, mire
lassan már egyre kevésbé volt elviselhető a fagyos, téli levegő.
-
DongHae – nyúltam utána, mielőtt egy újabb ajándéküzletbe akart volna
besompolyogni -, édesem, menjünk haza. – Majd kezét megfogva, kihúztam a
tömegből, hogy leintve egy taxit, indulhassunk hazafele. Szerelmem, bár
próbálta leplezni, csendesebb és komorabb lett, mint előtte, de betudtam annak,
hogy a szórakozásunk végéhez értünk. Hazaérve, DongHae előre engedett, habár
kezét szorosan fogtam, éreztem, hogy valami nem stimmelt vele. Viselkedése
engem is egyre idegesebbé tett, majd beljebb érve a házba, vontam volna
kérdőre, mi történt vele, mikor egy számomra ismerős, de kellemetlen hang
csapta meg a fülemet.
-
HyukJae. – Nevemet soha nem gyűlöltem még annyira, mint most, ahogy annak az
embernek a száját elhagyta.
-
Hogy a francba jutottál ide? – Kérdeztem nem kertelve, még DongHae kezét is
elengedtem, hogy mérgemben ne őt szorítsam meg. Válaszolj! Hogy kerültél ide?
-
Én hívtam. – Amint felcsendült mögöttem DongHae kissé riadt, de határozott
hangja, egyszerre éreztem haragot, csalódottságot és zavart, hogy a tudtom
nélkül cselekedett. - Az én ötletem volt, tegyél velem bármit, szó nélkül
elfogadom. – Ahogy beletörődve, lehunyt szemmel elém sétált, és várta a
büntetését, egyszerre ketté akartam szakadni. Haragudtam rá, de mellette a
szívem erősen tiltakozott, hogy bocsássak meg neki. A levegőt hangosan szívtam
be, s fújtam ki, reméltem ezzel talán sikerül lehiggadnom.
-
Kérlek – nyúlt ismét kezeim után, majd miután nyugtázta, hogy nem rántottam el,
nézett egyenesen a szemembe -, adj neki egy esélyt, hmm? – Ahogy kérlelve,
várta válaszomat, úgy futott át az agyamon ezernyi lehetséges megoldás, a
kialakult helyzetre. Borzasztó dühös voltam, hogy ez a kis magánakciója
rányomta a bélyeget a mai napra.
-
Nem bánom – adtam be végül a derekamat, amit egy megkönnyebbült mosollyal
viszonzott felém -, fél óra, egy perccel se több. – Kezeimet kihámozva DongHae
szorításából, indultam meg, hanyagul kikerülve a férfit, akit egyszer apámnak
neveztem. Fél órát kapott, de nem adtam neki túl sok esélyt arra, hogy bármi
újat mondjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése