Madeline Miller - Akhilleusz dala
A legtöbb ember, mikor meghallja Akhilleusz nevét, azonnal Brad Pitt izmos alkatára, és szőke fürtjeire gondol. Én se voltam másképp, mikor először került a kezem ügyébe Madeline Miller remekműve.
Kiskoromban láttam a Tróját, s valahányszor újranéztem, mindig reménykedtem abban, hogy végül túléli Akhilleusz, s boldogan él majd együtt Briszéisszel. Reménykedtem, egészen addig a pillanatig, míg el nem olvastam az Akhilleusz dalát.
A történetet Patroklosz elbeszélésében olvashatjuk, aki első pillanatban egy átlagos, szürke kisegérgént mutatkozik be, aki semmire se jó, akit a saját apja se ismer el. Eleinte féltem, hogy talán ez sem lesz másabb, mint azok a tucat tiniregények, ahol az iskola legnépszerűbb pasija, egyből észreveszi a lányt, akit rajta kívül senki más, azonban tévedtem. De még mekkorát.
A könyv elején mondhatni még gyerekek, mikor Patroklosz Akhilleusz udvarába kerül. Bár a korhoz hűen, itt a fiatal fiúk nem éppen azzal foglalták el magukat, mint a mai kortársaik, mégis a könyv teljes ismeretében érezhető igazán, mennyire fiatal és gondtalan számukra vagy legalábbis Akhilleusz számára az élet. Mert bár Patroklosz tipikusan az a fiú, aki mindenben irigyli Akhilleuszt, titkon másra se vágyik csak az ő figyelmére.
Kettejük kapcsolata, ahogy halad az idő, egyre mélyebb mederben folyik. A felismerés, és az olthatatlan vonzalom egy olyan ártatlan köpenybe bújtatja szerelmüket, amit még könyvben nem olvastam. Nem élik meg szégyenként, nem félnek a rosszalló gondolatoktól. Akhilleusz mindennél fontosabbnak tartja Patrokloszt, legyen szó háborúról vagy a messziföldön híres nevéről.
Ahogy pedig teltek az évek, s fogytak a lapok, egyre közelebb kerültem ahhoz a csatához, aminek szerintem mindenki ismeri a végkifejletét. Itt azonban felmerült bennem egy kérdés: vajon megkockáztat egy esetleges happy endet az írónő vagy, ahogy eddig is hűen követte az eseményeket, a végén se fog eltérni a tragédiától?
Mindenesetre olyan érzelmi hullámvasútra sikerült jegyet váltanom, amit még mai napig nem feledtem el. Az érzelmeket remekül sikerült átadnia az írónőnek. A fordítás pedig egyszerűen zseniális. Ritka, hogy ilyen remekül sikerül valakinek a magyar nyelv szépségét kihasználnia. Számtalan olyan pillanatot lelhetünk a könyvben, mikor együtt borzongunk bele Patroklosszal abba, mennyire tud szeretni Akhilleusz.
Miller könyvét csak ajánlani tudom. Minden szavából olvasható, mennyire otthon mozog az ókori történelemben. A történetvezetése, még a végkifejlet ismeretében is izgalmas, fordulatos. Az utolsó bekezdéseket olvasva pedig, nem lesz olyan ember, aki ezek után ne állítaná azt, hogy a két ifjú szerelme igaz volt és oly' tiszta, amit az Istenek se tudnak megmásítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése