Az első hó

Az első hó

Fáradtan nyúltam el a takaró melege alatt. Lehunyt pilláimmal a tegnap este fülledt emlékképei sorakoztak fel, egymást követve. A fülemben még ott csengett minden elsóhajtott vallomás. Mosoly ült az arcomra. Bizsergett minden ujjpercem, ahogy még most is éreztem bőrének puhaságát. Az orromat a párnába álmodott illata lengte körbe. Csak ekkor ért a felismerés hűvös fuvallata. Ő nem volt mellettem. Hiánya bennem is űrt hagyott. Azt hittem, az első átszeretett éjszakánk után egymás átölelve ébredünk. Magányomban a karjaim közé szorítottam a térdeimet. Egy pillanatra elhittem, hogy őt ölelem. Nyílt az ajtó. A meztelen lábnyomok halkan csattogtak a fapadlón. Mosolyomat a párnába rejtve, színleltem az álmomat. Csak a fülemre hagyatkoztam. Mintha valami csörrent volna mellettem. A kíváncsiság elemi erővel próbálta feltépni a szemhéjamat. Megsüllyed mellettem a matrac, mire magam is megmozdulok. A takaró alá hűvös szellő költözik, ami libabőrbe öltözteti meztelenségemet. Megborzongok a bőrömet ért hűs levegőtől, ami egy másodperc alatt vált lángoló forrósággá. Puha ajkak gyengéd játéka borítja be a vállamat. Ujjak óvatos simítása ébresztgeti a karomat fedő szőrszálakat. Nem engedek a csábításnak, pedig minden sejtem a látványáért kiált. Orromba ismét bekúszik az illata, azaz édeskés mámor, ami mellett valami más is helyet kap.

-  Jó reggelt, Angyalom! -  Dorombol már a nyakamba. Karcosabb a hangja reggel. Imádom, mikor ilyen. Néha csak hallgatom, hogyan hagyja hátra, és vált át arra a csilingelő tónusra, amivel minden nap mosolyt csal az arcomra. 

Megcsókolja az arcomat, puszit hint az orromra. Még csendben tűröm, leplezem, ám mikor puha ajka az enyémhez ér, testem minden pontjában száguldani kezd a vér. Elmosolyodik a csókba, amint megérzi mohóságom. Kezeimmel a tarkójára kúszok, úgy tartom még egy pillanatnál tovább. Már én is mosolygok. Együtt mozgunk a takaró rejteke alatt. Halk sóhajok űzik bennem a vágyat, mikor kezeivel lassan halad lefele. Lángol a testem, ahogyan a combjaim közé simul. Ajkam egy másodpercre elnémul, egyedül forró csókja olvasztja fel a bennem rekedt szavakat. Gyorsan ér utol a mámor. Egymást karolva pihegünk. Ujjaim a hajtincsekkel játszanak. A fejemet oldalra fordítom. Odakint sűrű pelyhekben hullani kezd a hó. Csak nézem, ahogy a párkányon egymást fedve, egyre nagyobb kupacba gyűlnek. Olyan tiszta, törékeny csoda. Kettőnkre gondolok. A lángoló vágyra, ami szinte felperzseli a lényemet. A szerelemre, ami oly tiszta, akárcsak a párkányra hulló első hó.

Így történt 18+

Így történt

Furcsa, hörgő hang szabadul fel a torkomból. De miért is csodálkozok, elvégre egy igen méretes pénisz a torkomat, egy másik pedig a prosztatámat masszírozza éppen. 

Most biztosan felmerül benned a kérdés, mégis hogyan kerültem ebbe a számomra kifogástalan helyzetbe, de mielőtt elmesélném, muszáj hangot adnom az élvezeteknek. Kérlek, nézd el nekem, elvégre ki az, aki úgy szeretkezik, hogy nem nyilvánítja ki a tőle telhető leghangosabban, mennyire mennyei érzés keríti hatalmába.

- Jézusom, abba ne hagyd, Jinyoung. El fogok menni. – A párom széles mosollyal néz le rám, mialatt a csípőjét vadul ringatja. A szerszáma fel-felbukik a látószögemben, hogy aztán újra elmerülhessen bennem, olyan mélyen, amennyire csak a természet adta adottságoktól lehetséges. A lábujjaimmal a lepedőt gyűröm, kezemmel az ágyékom felé araszolok. Megcsúsznak az ujjaim a hasamra folyt nedvemtől, aminek hatására minden porcikám remegni kezd. 

- Na és, mi lesz velem? – Egy hang tolakodik be a testünk csattanásaiból, s zavarbaejtő nyögéseinkből komponált muzsikába. Hát persze, hol marad a jutalomfalat. Kinyitom  a szemem, de bandzsítanom kell, hogy rendesen fókuszálni tudjak az arcomat simogató farokra. A csúcsa fehér gyöngyszemekként szivárog, ami egyenesen a szám sarkához folyik. Kinyújtom a nyelvem, s előbb a kesernyés ízt fogadom, majd egyenesen beinvitálom a számba ennek az idegennek a férfiasságát.

Oké, úgy érzem, túlvagytok a második sokkon. Jogos a kérdés, ki ez az idegen, és miért élvezem, hogy kishíján a gyomromig tolja be magát.  Az egész Jinyoung ötlete volt, becsszó. Ami engem illet, soha nem voltam semmi jónak az elrontója, és ha a fennálló helyzetet nézzük, nem is most kezdtem el.

Szóval, ahogy már említettem, Jinyoung pár órája, két elképesztően jó, rengeteg orgazmussal járó szex között hozta fel az ötletet, pusztán megbeszélés címszó alatt. Annyi volt a terv, hogy egy kis kalandot csempésznénk a takaró alá. Igen jól gondolod, az én egyetlen gombszemű szerelmemnek nem éppen átlagos az ízlése. Ha elmesélném, mi mindent kell nekem tennem ahhoz, hogy kielégítsem, fennállna annak a veszélye, hogy elszaladnátok. De akkor kinek mesélném el, hogyan került az ágyunkba ez a Mark nevű félisten? Apropó Mark...

- Cseréljünk helyet – lihegem, mialatt a kezemmel igyekszem kicsit távolabb tolni Jinyoung combjait. – Ki fog akadni az állkapcsom, ha továbbra is ilyen erősen ostromolsz. Adok gyors választ az elködösült, kérdő tekinteteknek. Jinyoung kicsúszik belőelem, amitől felszisszenek. Ragacsos nedv csorog le bőrömről a lepedőre. Megragadja a csípőmet, majd a hasamnál fogva fekve tart még az ágyon. Felkapom a fejem és már ott is van. A csókja az a mámor, ami a keserű ondót is a legédesebb mézzé varázsolja a számban. Összeakad a nyelvünk, belőle veszem a levegőt, ő a tüdőm, a szívem. Soha, senki nem pótolja az a gyönyört, amit ő okoz nekem pusztán egyetlen csókjával. Fél kezemmel a hajába tépek, mire mordul egyet. A fogaival az ajkamba mar. Fáj, de elviselem. Ez az aprócska kín, amit egymásnak okozunk, fűszer csupán az együttlétünkben. 

Játszanak az ujjaim a tincseivel, míg a másik kezem egy igen kemény szerszámon dolgozik szorgosan. Férfias hörgéseket, csókok cuppogásait verik vissza a hálószoba falai. Egy utolsó csókot követően pedig összegabajodnak a végtagok. Engem két határozott kéz fordít a hasamra, mire a lábaimat automatikusan felhúzom, hogy a fenekem kitárulkozva várja az újabb menetet. A kezeimet kinyújtom, akár egy farkát csóváló kutya, úgy várom a jutalomfalatot. Jinyoung most előttem térdepel, így egyvonalban az arcom előtt markolja a péniszét. Kegyetlen velem, mert pont abban a távolságban simogatja magát, amit én már nem érek el. Hátrapillantok, Mark kezei szorosan tartják a csípőmet. Beszívom a levegőt, mikor megérzem magamban. Lüktet a testemben, én pedig képtelen vagyok halkan viselni, ahogy egyre mélyebbre kerül. Lihegek, a nyálam csak úgy ömlik ki belőlem. Szétfeszít Mark méretes férfiassága. Lehunyom a szemem, a sötétségben arany pöttyök jelennek meg. Tényleg igaz, hogy egy igazán jó szex, a csillagokig repíthet.  

Azt hiszem, egyelőre ennyit Markról. Hol is tartottam? Ja, meg is van.

Épp az ingemet gombolom befele, Jinyoung pedig a fürdőben zselézi a haját. Kihallatszódik a telefonján bekapcsolt zene. A tükörben még vetek egy utolsó pillantást magamra, Jinyoung már a cipőjét húzza. Hideg van kint, a kezemet egymáshoz dörzsölöm, mikor Jinyoung megfogja és az ujjait körékulcsolva húzza be a zsebébe. Rámosolygok, s a másikat a sajátomba rejtem. Szöul melegnegyede hangos a különböző bárokból kiszűrődő zenétől. A sarkon egy kis kifőzdében kedves mosollyal üdvözöl a nagyi. Mi csak így hívjuk, ő itt mindenki nagyija. Évekkel ezelőtt az unokája elé állt a szüleinek, és közölte velük, ő márpedig a faszt szeretni. Jó, nem biztos, hogy így, de a lényeg ugyanaz. Szóval a szülei nem fogadták el a tényt, hogy egy köcsögöt neveltek fel. Így a fiú a nagyihoz került, a nagyi mindenki meglepetésére, aki először hallja a történetét, a lehető legnagyobb elfogadással vette magához az unokát. Azonban az unoka gyenge volt. Nem volt képes elfogadni, hogy azok, akiket azt hitte a világon a legjobban szeret, és viszont szeretik, pont azok az emberek árulják el. Így az unoka egy napon leugrott a magasból. A nagyi összetört, de nem sokáig. Pár éve nyitotta meg a kifőzdét a melegnegyed sarkán, hogy az oda betévedt, kitagadott ferdehajlamúaknak mosolyt csaljon az arcára, s melegséget a szívükbe. Így lett ő mindenki nagyija. 

Én aztán jól el tudok kanyarodni a lényegről, ezerszer is elnézést. Tehát a kifőzdében ismét felhozza Jinyoung az ötletet, miszerint keressünk magunknak egy harmadik felet. Megtörlöm a szám sarkát. Jinyoungnak be nem áll a szája. Elmeséli, mi mindent csinálna velem, velünk. Mi mindent csinálnánk együtt. Már a puszta gondolattól megrándul a péniszem. Jinyoung ujja apró köröket rajzol a kézfejemre, csendben várja, míg megemésztem a hallottakat.

- És, ha nem tetszik, hogy valaki más farkától élvezel el? Mi van, ha az övé nagyobb, keményebb, mint az enyém, és elhagysz miatta. Jinyoung, abba belehalnék. 

- Akkor egyezzünk meg abban, hogy engem nem fog megdugni. Mit szólsz? Akárhogy nézem, itt te fogsz a lehető legjobban járni. – Kacsint, s a lábával az enyémet simogatja az asztal alatt.

- Nagyon magabiztos vagy. Mi van, ha én hagylak el miatta? 

Jinyoung felnevet, néhányan ránk néznek, de egy pillanat múlva tovább folynak a beszélgetések.

- Ahhoz túlságosan szeretsz engem. – Felfújom az arcomat, talán óvodás viselkedés, de ennél jobban semmi nem reprezentálja az állapotomat.

- És én is mindennél jobban szeretlek téged, kis puffancsom. Gyerünk, ez csak egy kis játék. – Elolvadok a vallomásától. A szemébe nézek, ragyognak az íriszei, szerelemtől csillog mind a két fekete golyó, ami kiöli belőlem az utolsó kétséget is.

- Nem bánom, de ha azt mondom, elég, szó nélkül kirakjuk a lakásból. Ha kell, álló cerkával is. – Megint hangosan nevet, most viszont a csóktól halkul el, amit váltunk. Mély, lassú a csók, a bizalom és szerelem kapcsolja össze az ajkainkat.

A szórakozóhely zsúfolt táncparkettje mellett ülünk a bárszéken. Jinyoung ujjai között egy koktélpohár táncol, a tömeg felé mutatva. Másik keze a derekamon pihen. 

- Mit szólsz hozzá? – Bök a pohárral a nem messze tőlünk vadul ringatózó, fehér ingű férfira. A haja a szemébe hullik, időnként az ujjával sepri a füle mögé. Vékony, a lábai szinte a nyakáig érnek. Túl törékeny, megrázom a fejem.  – Na és ő? – Egy kanárisárga hajú pasira mutat. A nadrágja feszül a lábain, kidomborítva mindazt, amivel megáldotta az anyatermészet. Nyelnem kell, hogy megnedvesítsem a torkomat, mikor elképzelem, hogy az a méretes szerszám esetleg bennem robbanna fel. Már a nyelvemen van az igen, mikor egy hosszú parókát viselő, koktélruhában ringó férfi a karjai közé nem húzza, és a lelket is kicsókolja belőle. 

Magam is meglepődök azon, mennyire csalódott vagyok, mert nem lelünk valakit, aki benne lenne egy kis mókában. A csaposnak intek, mikor mellénk egy magas, piszkosszőke hajú, fénylő mosolyú fiú foglal helyet. Egy rövidet kér, amire várakozva a zene ritmusára dobol a pulton. Jinyoung szorítása erősödik a derekamon. Lopva lessük az idegent mellettünk. Fekete szatén ing van rajta, a felső két gomb nincs begombolva, szabadon hagyva ezáltal a hófehér mellkasának apró részletét. Kopott farmernadrágja a térdénél lyukas. Vékony, de nem az a törékeny fajta. Ahogy ül, megfeszül a combizmán a nadrág. Jinyoung csuklik egyet, mire ránézek. Látom, hogy tekintete a fiún cikázik. Követem hát vissza én is a példáját, mikor megpillantom azt, amitől az imént meglepődött Jinyoung. A dudor, ha akarna se tudna elrejtőzni az ölében, szinte kiszakítja az anyagot. Ő az. Ő kell.

Na, most vagyok csak bajban. Meséljem el mindazt, hogyan sikerült Jinyoungnak nem egészen tíz percébe, meggyőznie a srácot vagy térjek a lényegre? Szerintem tudom a választ. Szóval a buliból hazafele tartunk, Mark pedig épp azt ecseteli, mennyire nehéz a fővárosban lakást találnia. Egyetemista, akárcsak mi. A pasija nemrég rúgta ki, és évközben még a kollégiumi szoba is kilőve. Jinyounggal egymásra nézünk. Mindketten ismerjük az érzést, mikor senki nem áll mögötted, aki támogatna. Hazaérünk. Mark kikéreszkedik a mosdóba, én pedig most először kezdek kicsit pánikba esni. A talpammal dobolok, mire Jinyoung elém lép, hogy megöleljen. Apróságokat suttog a hajamba, hogy megnyugodjak. A suttogást csókjaival váltja fel. Észbe se kapok, s már le is csókolja rólam az ingemet. 

- Hűha, itt aztán jól beindultak a dolgok, míg kint voltam. - Jinyoung nem hagyja abba a kényeztetésem, a nyelvével izgatja a mellbimbómat. Tudja, hogy attól elvesztem a fejem. Markot csak a szeme sarkából lesem, ahogy felém sétál. Kezével a hátamat simítja, míg az ajkával a nyakamon kidudorodó eret csókolja végig. Elveszek a csókokban, a nadrágom borzasztóan feszít. Apró léptekkel haladunk a háló fele, mikor Jinyoung elszakad tőlem, s még az ajtó előtt bokáig rántja le rólam a nadrágot alsóval együtt. Felnyögök, mikor a keze a fenekembe mar, Mark pedig egy határozott mozdulattal rám markol. 

- Istenem!

Hullámzik a testem. Egyszerre vonaglunk mind a hárman. 

És meg is érkeztünk, most már te is tudod, hogy valójában így történt hármunk kalandja, na de a folytatás, az az igazi habja a tortának.

Jinyoung pénisze a számat ostromolja, ugyan abban az ütemben, amiben Mark belém hatol. Szétfeszít a kín. Kicsordul a szememből egy könnycsepp, amit Jinyoung az ujjával szárít fel. Kihúzza magát a számból, s hátra fekszik a párnák közé. Kezével felém nyúl.

- Gyere ide! 

Megyek, egy szavába kerül és már mászok is felé, lábaimmal közrefogom. Jinyoung a péniszét markolja, s ahogy felé kerülök egyenesen felállítja. Elmosolyodok, s a következő pillanatban már bele is ültem. Feszít, de nem érdekel, hamar átveszi a fájdalmat a gyönyör érzése. Lassan ringunk, ráfekszem a mellkasára. Sóhajok, kéjes nyögések kusza egyvelege vesz minket körbe. 

Már épp megszokom a méretét, mire Mark mögém térdel, s egy lasú, ám határozott mozdulattal ő maga is belémhatol. Felvisítok. Mintha ketté téptek volna. Jinyoung a hátamat simogatja, próbál csitítani, de neki is nehezére esik megszólalni. Ritmikusan döf belém, s ahogy megpihen Mark kemény farka veszi át a helyét. Nincs szünet, egy másodpercnyi megkönnyebbülés se. Egyszerre mélyednek el, egyszerre érintik meg a pontot, ami után nincs visszaút. Jinyoung és közém kapok, markora fogom a péniszemet. Életem egyik legnagyobb orgazmusát élem át. Egész testem remeg, miközben a szerelmem hasára élvezek. Megfeszülök, ezt Jinyoung és Mark is érzi. Hangjuk rekedt, mély hörgés. Mark kirántja magát belőlem. Érzem, ahogy a hátamra élvez, forró magja folyik le rólam, mialatt Jinyoung  mélyen bennem megy el. Kapkodjuk a levegőt. Szemem elől nem akar eltűnni a köd. Zsibbadt fenekemből lassan szivárog kifele a szerelmem magja. 

Elvesztem az időérzékem, arra se emlékszem, mikor aludtam el, csupán annyi marad meg, hogy Jinyoung magunkra terít egy takarót, Mark pedig mellénk fekszik. Neki is jut a takaróból. Nem dobjuk ki. Ha akarnánk, se tudnánk most megmozdulni. 

Reggel kávé illatára kelek. A nap sugarai befurakodnak a reluxa között. A konyhából hangok szűrődnek be. Megfordulok, de a hirtelen mozdulatra felszisszenek. Sajog a fenekem, ami egyből eszembe juttatja a tegnap este minden emlékképét. Elpirulni nincs időm, már nyílik is az ajtó, amin Jinyoung lép be, kezében egy megpakolt tálca reggelivel, s egy szál rózsával. Meglep a virág, de nem adok neki hangot. Mögötte Mark áll. A reggeli fényben sokkal szelídebb kisugárzással, mint képzeltem. Biccentek egyet, mivel a masszív oboázástól a hangomnak is búcsút inthetek egy ideig. 

- Jó reggelt, Angyalom! – Jinyoung csókkal köszönt, ami talán hosszabbra sikerül, mint amilyenre tervezte. Mark az ajtóban megköszörüli a torkát, mire szétrebbenünk. 

- Akkor én megyek is. – Szedelőzködik, Jinyoung pedig megragadja a kezemet. A szájához emeli, hogy egy gyengéd csókot hintsen a kézfejemre. A szemébe nézek. Nyoma sincs kétségeknek, ugyan az a két gyönyörű, szerelmes szempár néz vissza rám, mint eddig bármikor. Elmosolyodok.

- Várj! – Jinyoung szorosan összefűzi az ujjainkat. – Maradj itt reggelire!

Meleg-regyény ismertető

Madeline Miller - Akhilleusz dala

A legtöbb ember, mikor meghallja Akhilleusz nevét, azonnal Brad Pitt izmos alkatára, és szőke fürtjeire gondol. Én se voltam másképp, mikor először került a kezem ügyébe Madeline Miller remekműve. 

Kiskoromban láttam a Tróját, s valahányszor újranéztem, mindig reménykedtem abban, hogy végül túléli Akhilleusz, s boldogan él majd együtt Briszéisszel. Reménykedtem, egészen addig a pillanatig, míg el nem olvastam az Akhilleusz dalát.

A történetet Patroklosz elbeszélésében olvashatjuk, aki első pillanatban egy átlagos, szürke kisegérgént mutatkozik be, aki semmire se jó, akit a saját apja se ismer el. Eleinte féltem, hogy talán ez sem lesz másabb, mint azok a tucat tiniregények, ahol az iskola legnépszerűbb pasija, egyből észreveszi a lányt, akit rajta kívül senki más, azonban tévedtem. De még mekkorát.

A könyv elején mondhatni még gyerekek, mikor Patroklosz Akhilleusz udvarába kerül. Bár a korhoz hűen, itt a fiatal fiúk nem éppen azzal foglalták el magukat, mint a mai kortársaik, mégis a könyv teljes ismeretében érezhető igazán, mennyire fiatal és gondtalan számukra vagy legalábbis Akhilleusz számára az élet. Mert bár Patroklosz tipikusan az a fiú, aki mindenben irigyli Akhilleuszt, titkon másra se vágyik csak az ő figyelmére.

Kettejük kapcsolata, ahogy halad az idő, egyre mélyebb mederben folyik. A felismerés, és az olthatatlan vonzalom egy olyan ártatlan köpenybe bújtatja szerelmüket, amit még könyvben nem olvastam. Nem élik meg szégyenként, nem félnek a rosszalló gondolatoktól. Akhilleusz mindennél fontosabbnak tartja Patrokloszt, legyen szó háborúról vagy a messziföldön híres nevéről.

Ahogy pedig teltek az évek, s fogytak a lapok, egyre közelebb kerültem ahhoz a csatához, aminek szerintem mindenki ismeri a végkifejletét. Itt azonban felmerült bennem egy kérdés: vajon megkockáztat egy esetleges happy endet az írónő vagy, ahogy eddig is hűen követte az eseményeket, a végén se fog eltérni a tragédiától? 

Mindenesetre olyan érzelmi hullámvasútra sikerült jegyet váltanom, amit még mai napig nem feledtem el. Az érzelmeket remekül sikerült átadnia az írónőnek. A fordítás pedig egyszerűen zseniális. Ritka, hogy ilyen remekül sikerül valakinek a magyar nyelv szépségét kihasználnia.  Számtalan olyan pillanatot lelhetünk a könyvben, mikor együtt borzongunk bele Patroklosszal abba, mennyire tud szeretni Akhilleusz. 

Miller könyvét csak ajánlani tudom. Minden szavából olvasható, mennyire otthon mozog az ókori történelemben. A történetvezetése, még a végkifejlet ismeretében is izgalmas, fordulatos. Az utolsó bekezdéseket olvasva pedig, nem lesz olyan ember, aki ezek után ne állítaná azt, hogy a két ifjú szerelme igaz volt és oly' tiszta, amit az Istenek se tudnak megmásítani.

Csodák kora - Nyolcadik fejezet [VÉGE]

Csodák kora

JaeBum

JinHee izgatottan szaladgált le, s fel, miközben JinYoung egy virágkoszorút szorongatva a kezében, loholt utána. A rózsaszín, csupa tüll ruhácskája csak úgy lobogott mögötte, ahogyan a gondosan kifésült haja is.

- Szívecském, állj meg, kérlek! – Fulladt ki JinYoung, majd a térdén támaszkodva próbált levegőt juttatni a tüdejébe. Fehér ingét lezseren gombolta be, s ahogyan lehajolva a fekete szövetnadrág ráfeszült a fenekére, a látványtól, még így két év után is kiszáradt a szám.

- Hagyd, Édes – sétáltam hozzá, s kivéve a kezéből a koszorút, adtam egy leheletnyi csókot az arca élére -, majd én. – Kacsintottam rá, s egy megkönnyebbült sóhajjal nyújtotta át a fejdíszt. JinHeet a nappaliban kaptam el, s a karjaim közé zárva pörgettem meg, amíg visítva nem kérlelt, hogy fejezzem be. Elszédülve tántorgott előttem, mikor a fejére helyeztem, s két csattal oldalt lerögzítve csodáltam meg, mennyire gyönyörű volt ebben az összeállításban.

- Gyönyörű vagy, Hercegnőm. – Lépett mellém JinYoung s átkarolva a derekamat csodálta a lányunkat. – Őszintén, mennyibe fájt ez a ruha. – Hajolt most közel, hogy csupán én hallhassam. Erről a szokásáról mai napig nem tudott leszokni.

- Szerelmem, hányszor mondtam már, nem tartozol semmivel. Nem érdekel az összeg, ha a lányomról van szó. Még két év után is törleszteni akarsz? – Néztem egyenesen a szemébe, miközben két kezemmel a karjait simogattam.

- Kompenzálásként egy kis ágytornára gondoltam, de ha neked pénz kell, szólok a kifőzdében, hogy bent maradok túlórázni. - Itt kaptam az ajkaira, s fojtottam belé a szót. Lassan táncolt a dús párnáin az enyém, ami egyre hevesebbé vált, s félő volt, nem jutunk el az esküvőre.

Mark idegesebb volt, mint az első műtétje előtt, amit valamiért meg tudtam érteni. Még most is mosolyogva gondoltam vissza arra a napra, mikor JinYoung kezére húztam a gyűrűt. Életemben nem dobogott olyan hevesen a szívem, mint akkor, s most végre Mark is megtapasztalhatja, milyen az, ha életed szerelmét magadhoz kötheted.

- Lisa egyszerűen mesésen fest. – Lépett be a váróterembe JinYoung, ahol épp az ablakpárkányon ülve néztem a lehulló falevelek, milyen színessé festették a tájat. – Mark, büszke lehetsz rá. – Mosolygott, amitől a barátom arca is felragyogott. – De tényleg, minden férfi irigykedni fog rád.

- Azért remélem egy nem. – Léptem mellé, s a kezei után kapva emeltem fel az ajkaimhoz, hogy a gyűrűjére hinthessek egy csókot.

Odabent zsúfolásig megtelt a terem Mark és Lisa rokonai, és barátai szüntelenül csevegtek, amitől az egész helyiség zsongott, mintha egy méhkas belsejében álltam volna. JinYoungot a helyére kísértem, majd alighogy a helyemre értem, Mark már vonult is befele. Minden szempár rá szegeződött, s a nyüzsgés is alább maradt, én pedig néztem, ahogyan abban a tökéletesen rászabott öltönyében, végigvonul a sorok között, szemében megannyi érzelemmel. Halkan sóhajtott, ahogy mellém ért, én pedig bíztatóan a vállára fogtam.

Nem telt el egy perc sem, mikor hangos zongoraszó töltötte be a teret, s életem leggyönyörűbb csillagfénye szép lassan lépkedve belépett a terembe. Kezében biztosan tartotta a párnát, amin két karika csillogott. Tisztán emlékszem, mennyire félt előző este, hogy valami történni fog a gyűrűkkel. Most azonban tökéletesen közeledett felénk, arcán azzal a ragyogó mosolyával, amire valahányszor rápillantottam, az édesapja jutott róla eszembe. A világ leggyönyörűbb mosolya.

Oldalra állt, s észrevétlenül fújta ki a levegőt, ahogy megkönnyebbült. Csak egy pillanatra merengtem el, mire a násznép szinte egyszerre mozdulva fordult az ajtó felé. Észbe kapva követtem a tettüket, mikor Lisa kecsesen belépett az ajtón. Mintha egy angyal szállt volna közénk, hófehér ruhája könnyeden omlott a földre. Mark tiszta szerelemmel követte Lisa minden léptét, mire végre el nem ért hozzá. S abban a pillanatban, hogy az a két kéz egymásba siklott, tudtam jól, többet soha nem válik majd el.

Hunyorogva ébredtem fel, miképp az őszi napsugarak erőlködve törtek maguknak utat a felhők között. Ahogy a szememből sikerült kidörzsölnöm az álmosságot, JinYoung csupasz, hófehér hátára tévedt a tekintetem.  Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy a nyakán pirosló foltra tévedt a figyelmem. A fejemben egyenként játszódott le a tegnapi szeretkezésünk minden másodperce. Még ennyi idő után is a csillagokig képes voltam emelkedni, miközben JinYoungot szerettem, s ő viszont kényeztetett. Kezeimmel óvatosan nyúltam a matrac és az oldala közé, majd magamhoz húzva leptem el alig érezhető csókokkal. Azonban a tizedik után már képtelen voltam visszatartani magamat, mire JinYoung is mocorogni kezdett. Ahogy pedig megérezte ajkaim játékát a lapockáin, az egész testét ellepte a libabőr.

 - Jó reggelt, Életem! – Suttogtam, miközben JinYoung már a hátára fordulva merült el a pillantásomban.

- Jó reggelt! – Mosolyodott el, majd az arcára húzta a takarót. Gyakran jött még most is zavarba, amitől el tudtam volna olvadni. Nevetve követtem én is, s a sötétben kitapogatva az ajkát, martam rá. Nem ellenkezett, ahogyan alá nyúlva húztam magamra. Csupasz mellkasunk egymáshoz simult, amitől megszűnt körülöttünk az idő. A levegőhiánnyal küszködve bújtunk ki a paplan alól, s továbbra is lustán csókoltuk egymást.

- Ne kelljünk ma fel. – Bújtam JinYoung vállgödrébe, miközben a kezemmel köröket

- Nem lehet. – Fogott a kezemre. – JinHeet orvoshoz kell ma vinnem. – Mai napig nehéz volt elfogadnom, hogy JinYoung nem kérte át JinHeet hozzám, mikor először hoztam fel az ötletet. Bár az ok, amiért elutasította az ajánlatomat, megdobogtatta a szívemet, mégis jobban örültem volna, ha a lányom nálam lenne.

- Akkor csak tíz percet kérek. – Fújtam ki a levegőt, s az imént félbehagyott csókjaimmal

a nyakán, folytattam. JinYoung erősen markolt a vállaimba, aminek szorítása, minden csókom után egyre csak gyengült.

Kifulladva dőltem a hátamra, kapkodva a levegőt, akár csak JinYoung, akinek széles mosolya egész nap az arcán ragyogott.

Lassan teltek a napok, majd egymást követték a hónapok, én pedig soha, egy másodpercre se éreztem, hogy enyhülne a JinYoung iránti szerelmem. Vele minden napom teljessé vált, ahogyan este hazaérve, egy fáradt nap után megpillantottam. Bár minden nap új emlékekkel gazdagodtam, azt a pillanatot, mikor betoppantak az életembe, soha nem feledtem el. JinHee kacaja, s JinYoung óvó szavai, mindig ott csengtek a fülemben. S nélkülük már el se tudnám képzelni az életem.

JinYoung

JinHee nevetve dobálta a lehulló faleveleket. Kacajától volt hangos az udvar, nekem mégis a legszebb dallam volt, amit valaha halottam. Észre se vettem, mennyire elmerültem a lányom csodálásában, mikor egy vastag pokróc nem került a vállaimra.

- Meg ne fázz nekem! – Búgta JaeBum, miközben apró csókot hintett az arcomra. Még most is lángolt az érintésétől a bensőm, hiába éltem már vele több, mint két éve. El se tudnám képzelni az életemet, ha nem az ő álomittas pillantásaira kellene kelnem reggelente. Évek hosszú, fájdalmas pillanatait feledtem el, mióta megismertem.

- Te úgy is vigyáznál rám. – Hajoltam felé, ahogy mellém ült, s átkarolva a vállamat húzott magához közel. Szavaimra csak mosolygott, ahogyan őt idéztem. Mert így is volt igaz. JaeBum első perctől vigyázott rám, még ha az elején tartottam is attól, hogy közel engedjem magamhoz.

Kezdetben sokszor riadtam fel, s óvatosan megérintve kellett magamat megnyugtatnom afelől, hogy valóban itt volt és hozzám, hozzánk tartozott.

- Annyira kellemes itt. – Sóhajtotta, majd behunyt szemein keresztül élvezte az őszi nap erőlködő sugarait.

A napokban gyakran gondolkoztam el hármunkon, és azon a békés harmónián, amiben nap, mint nap éltünk. JinHee a vártnál gyorsabban fejlődött, ami megint csak JaeBum érdeme volt. Valahányszor fáradtan esett haza, mindig volt ereje legalább egy fél órát foglalkoznia JinHeevel, aminek köszönhetően alig maradt el az iskolás kortársaitól. Kívánni se kívánhattam volna nála jobb társat, aki ennyire odaadó apjává vált a lányomnak. Azonban, ahogy magam előtt láttam a családomat, egy aprócska folt mindig sötét maradt a képzeletemben. Egy ideig próbáltam kizárni, és az elmém zugába rejteni, ám a napokban ismét makacsul megjelent előttem. Csak most, ahogyan JinHee táncoló alakját figyeltem a hulló falevelek közt, jöttem rá, mi volt az a pont, azaz el nem múló hiányérzet, aminek a felismerésétől lángra kapott a szívem.

- JaeBum – fordultam felé, aki elmerengve a látványban, most rám szegte azokat a szerelemtől fénylő íriszeit -, fogadjunk örökbe egy kisbabát.

Csodák kora - Hetedik fejezet

Nem bírok várni többé

JinYoung

Egy hete, hogy JinHeet két napos megfigyelés után kiengedték a korházból. Aznap este JaeBum ügyeleti szobájában próbáltam magamat összekaparni, amíg a kislányom aludt. Nem akartam, hogy a félelem egy aprócska szikráját is meglássa a szemeimben, most, hogy már tudtam, semmi komoly baja nem volt. JaeBum végig mellettem ült, s hang nélkül simogatta hol a hátamat, hol pedig a combomat. Minden ponton, ahol csak érintett, lángolt a bőröm, ám ezt a fékezhetetlen vágyat most háttérbe kellett szorítanom. Pedig éreztem, napok óta bennem volt, hogy most már készen állok, hogy boldogan adom magam JaeBumnak, ami ma este végleg pontot tett az elhatározásom végére.

Hétvége volt, ami azt jelentette, JaeBum se ment dolgozni. Lustán nyúltunk el a takaró alatt, miközben a téli nap sugarai erőtlenül igyekeztek melegséggel átitatni a szobát.

- Öt percre szavazok. – Szólalt meg JaeBum, ahogy a telefonján leellenőrizte a pontos időt, majd jobb kezét felém nyújtva várta a válaszom.

- Ne bízd el magad, tegnap sokáig fent maradt. Mark rengeteg állatos filmet hozott neki haza, alig tudtam az ágyába parancsolni. – Már épp visszahúzta volna a kezét, elfogadva, hogy ma nem kötünk fogadást a becsapódás időpontjára, mikor a fejem alól kirántva kaptam utána, s fontam össze az ujjainkat. – Ennek a kéznek itt a helye. – Fordultam felé, azonban JaeBum reflexei gyorsabbak voltak, s már ő nyomott a párnába, miközben ajkaival az enyémeket tépte. Teljesen rám nehezedve, alig kaptam levegőt, azonban ez a fajta fuldoklás a csillagokig repített. Szabad kezemmel túrtam a hajába, ezzel bátorítva, az amúgy eléggé visszafogott tettét.

- Apa! Éhes vagyok! – Törte ránk az ajtót, JinHee, mire a meglepettségtől kis híján, a földön landolt JaeBum.

- Na, mit mondtam, öt perc. – Súgta még egy utolsó csókkal karöltve a fülembe, majd elővéve legragyogóbb mosolyát, pattant ki az ágyból, hogy a karjaiba vehesse a lányomat. – Hercegnőm, apa jelenleg nem tud felkelni az ágyból, mert fontosabb dolga akadt, én azonban boldogan készítek neked reggelit. – Hirtelen nem értettem, mire gondolt, azonban, ahogy egy leheletnyit megmozdultam, már éreztem, odalent túlságosan éber volt a testem. Zavaromban menekülni is képtelen voltam, ahogy JaeBum szemtelen mosolyával figyelt, miközben JinHeet fogta az ölében. Most először vártam azt a percet, hogy távol legyenek tőlem, ami után a párnába fojtottam az ordításomat.

Idejét se tudtam, mikor ettünk így közösen, Markkal karöltve. Bár a reggeli afférom után percekig kerültem JaeBum tekintetét, hozzá hűen hamar elérte, hogy újra olyan szerelmesen pillantsak rá, mint ahogyan szoktam.

- Mark – ivott egy kortyot JaeBum, hogy folytatni tudja -, ha minden a tervek szerint halad, ebben a hónapban elköltözünk. – Markkal egyszerre néztünk JaeBumra, majd a tökéletes szinkront meg nem szakítva szólaltunk meg.

- Hova? – Kérdeztem elsőként, s döbbenetemben a villát is kiejtettem a kezemből.

- Mióta elköltöztem YoungJaetől, terveztem a közös otthonunkat. – Nézett egyenesen a szemembe. – Nem akartam előre szólni, mert ismerve téged, úgy is lebeszéltél volna a költözésről. De, JinYoung – tette a kezét az asztalon nyugvó enyémre -, én veletek akarok élni. Mint egy boldog család. Nem függhetünk Marktól. – Pillantott mellém, ahol Mark ült, hasonló döbbenettel az arcán. – Ne aggódj, rólad is gondoskodtam. – Mosolyodott el, mire Mark felkapta a fejét. – Egy kedves barátom épp kiadó lakást keres, és ha nem zavar a tudat, hogy egy nővel kell megosztanod az otthonod, szólnék Lisának, hogy ne keressen tovább. – Kacsintott, s fél szememmel láttam, Mark félszeg mosolyát. Talán végre rá is rámosolyog a szerencse, ha egy fedél alá kerül egy lánnyal.

Az utolsó dobozokat pakoltam elfele. Észre se vettem, mennyi minden felgyűlt, mióta Marknál laktunk. Bár a játékok nagyobb részének növekedése JaeBumnak volt köszönhető. El se akartam hinni, JinHee mennyire az ujja köré csavarta egy-egy bevásárlás alatt. Ez egyszer furcsa volt, nem csak kettőnk holmijait pakolni. JaeBum a legtöbb szabadidejében az új otthonunk körül forgott, aminek köszönhetően alig maradt ideje összeszedni s dolgait. Bár égett bennem a kíváncsiság, hogy csupán egyszer elkísérjem, megnézni hol fogunk ezentúl élni, JaeBum makacsul tiltakozott, mondván, legyen számunkra meglepetés. Bíztam benne, ezért a továbbiakban nem firtattam a dolgot. A ruháit hajtogattam, miközben az orromat belengte a belőlük áradó illata, mikor JinHee lépett mellém, karjaiban Nanát szorongatva.

- Apa, mi most már örökké Jaebummal fogunk maradni? – Kérdezte, miközben ujjai közé fogta a nadrágomat.

- Angyalkám! – Hajoltam le, hogy az ölembe vegyem, s vele együtt üljek le az ágy szélére. – Bár a jövőbe nem látok – sepertem hátra a vállairól a haját -, de minden erőmmel azon leszek, hogy mi örökké együtt maradjunk, rendben? – Kérdeztem, mert láttam a szemében felcsillanni a kételyt.

- Tudod Jaebum nagyon szeret engem. – Hajtotta le a fejecskéjét. – És én is szeretem. – Folytatta, én pedig nem értettem, mire akart kilyukadni. – De ne félj, téged jobban szeretlek. – Életem, láttam a szemében, mennyire zavart volt, talán félt megosztani azt a túlcsorduló szeretetet, ami benne volt.

- Bogárkám, tudom jól, mennyire szeretsz engem. – Adtam egy cuppanós puszit az arcára. – És azt is tudom, hogy JaeBumot is nagyon szereted. – Folytattam, mire végre tudatosult bennem, mire akart kilyukadni, ennyire gyámoltalanul. – Mit szólnál, ha mostantól őt is apunak szólítanád? – Hoztam fel az ötletet, mire ragyogó szemecskéit rám meresztette. Eltűnt belőle a riadtság. Arcára festette a mosolyt a megkönnyebbülés, és már csak azt éreztem, ahogy a karjait körém fonva ölelt át szorosan, engem pedig újra ellepett az az édes eperillata.

Már tűkön ültünk az autóban, miközben az új otthonunk felé vezetett JaeBum. JinHee hangosan énekelte az aktuális kedvenc meséje dalát, én pedig a térdemen dobolva igyekeztem lehiggadni.

- Ne izgulj! – Simított a kezemre, s fonta egybe az ujjainkat. – Imádni fogjátok. – Kacsintott egy pillanatra rám, majd újra az útra szegte a pillantását.

- Úgy, mint téged, biztosan nem. – Értem el, hogy az út hátralévő részében széles mosollyal vezessen, én pedig a hirtelen jött vallomásom után, a kinti tájat szuggerálva próbáltam lehűteni a lángoló arcomat.

- Megérkeztünk! – Állította le JaeBum a kocsit, s már pattant is kifele, hogy az izgága lányomat kiszabadítsa az övek fogságából. Én csak tátott szájjal meredtem az egymás mellett sorakozó házakra.

- Melyik az? – Kérdeztem, mellé lépve.

- Az ott. – Mutatott egy hófehérre festett, hatalmas palotára. Először azt hittem viccelt velem, azonban ahogy JinHeet a karjaiban tartva elindult az ajtó felé, hirtelen megszólalni se tudtam. Némán követtem, míg bevárva a kezemért nem kapott, s egyszerre léptünk be az üveges faajtón. Tátott szájjal kapkodtam a fejemet az elrendezett szobák között. JinHee ujjongva szaladgált a hatalmas térben, kanyarogva kerülgette a bútorokat. Éreztem, hogy JaeBum minden mozzanatomat figyelte, várta a reakciómat, erre azonban nem voltak szavaim. A konyha épp olyan modern volt, mintha egy főzős műsorból hozatták volna ide. Minden pontja gyerekbiztos volt, hogy JinHee még véletlenül se sérüljön meg. A nappali tágas volt és világos, egy hatalmas kanapéval a közepén.

- Na, hogy tetszik? – Hallottam JaeBumot mögülem, ahogy hátulról átölelve hajolt a vállgödrömbe.

- Mintha álmodnék. – Szedtem össze magamat, hogy válaszolni tudjak. – JaeBum… mi ezt.. ezt meg se érdemeljük. – Nem bírtam elűzni a félelmemet, azonban JaeBum két lépéssel megkerülve nézett mélyen a szemeimbe.

- Tévedsz! – Súgta. – Ennél jóval többet érdemelnétek. JinYoung, nekem ti vagytok az életem. Bármit megadnék nektek azért, hogy biztonságban és boldogan éljetek. – Elolvadtam a karjai közt. Minden szava a szívemig hatolt. Könnyek gyűltek a szemembe, azonban hosszú idő után, most először a boldogság fakasztotta őket.

- Ennyire szeretsz engem? – Kérdeztem, sunyin mosolyogva.

- Igazából JinHee-ért rajongok, te csupán a cseresznye vagy a tejszínhab tetején. De a világ legzamatosabb cseresznyéje. – Válaszolt, én pedig abban a pillanatban az ajkára martam, ahogy befejezte. Megszűnt a világ körülöttünk, csak arra a túláradó forróságra koncentráltam, ami még most is képes volt elemészteni.

JaeBum

Az első közös vacsoránkat ettük, a közös otthonunkban. Bár felajánlottam, hogy ma este menjünk éterembe vacsorázni, JinYoung makacsul állt neki a főzésnek, mondván, muszáj kipróbálnia a vadonatúj konyhát. JinHeevel, amiben csak tudtunk segítettünk neki, s már a félig kész étel illatától is összefutott a nyál a számban.

Vacsora után még elnyúltunk a tévé előtt, amíg JinHee esti mese műsora ment benne, azonban ahogy a végefőcím felcsengett, JinHee hirtelen pattant fel közülünk.

- Ma apu mondjon nekem mesét! -  Jelentette ki, s egy kicsit elszomorodtam, azt hittem, ezt is JinYounggal fogom megtenni. Lemondóan indultam meg a szobánk felé, hogy addig lefürödhessek, ugyanis JinHee két mesénél hamarabb nem engedte el JinYoungot, mikor egy aprócska kéz az enyémekbe siklott.

- Mondasz nekem estimesét, apu? – Azt hittem rosszul hallottam. Csak döbbenten álltam, miközben JinHee fáradhatatlanul meredt fel rám, egyenesen a szemembe nézve. Kérlelő pillantása és apró, ám annál erősebb szorítása térített észhez.

- Hogyan? – Böktem ki, mert féltem, talán csak a képzeletem játszott velem.

- Te mesélj ma nekem mesét, apu! – Nem tehettem róla, ahogy a könnyeim szüntelenül hullottak az arcomon, egyszerre kaptam fel az ölembe JinHee habkönnyű testét, és csókoltam minden pontját, ahol csak értem. Azt hittem, egy idő után megtelik a szív és képtelen több szeretetet befogadni, mégis ebben a pillanatban úgy éreztem, ez a szeretet végtelen és soha el nem múló melegséggel járta át a bensőmet.

Három mese és egy altatódal után lépkedtem szinte hangtalanul a kijárat felé. Ahogy mögöttem némán becsuktam az ajtót, széles mosollyal indultam meg a hálószobánk felé.

- Elaludt? – Kérdezte JinYoung, az ágyon fekve.

- El, bár azt hittem, képtelen leszek veled tölteni az első esténket. – Kezdtem el öltözni, hogy elmehessek fürödni, azonban, ahogy háttal állva hajtottam össze a levetett pólómat, két ölelő kar fonódott a csupasz felsőtestemhez.

- Alig bírtam kivárni, hogy átgyere. – Búgta a hátamba, miközben gyengéd csókokat hintett a lapockáimra. Az érzéstől minden szőrszálam az égig eredt.

- Jin… Young – Szóltam rekedten, s éreztem a hasamban gyülekező forróságot. – Biztosan akarod? – Lehunyt szemmel élveztem, ahogy már a vállaimat lepte el édes csókjaival. Válaszul megkerülve engem, nézett a szemeimbe, s a halvány fényben tündöklő íriszeitől, minden józan idegsejtem szabadságra ment.

Gyengéden fektettem az ágyra, majd óvatosan feltérdelve fogtam a lábaim közé keskeny csípőjét. Ajkain eközben szüntelenül járták a táncukat, s ha éppen nem egymás párnáit téptük, JinYoung puha nyakán szántottam, kiismerve minden rejtett kis gyengepontját.

- Hogy… hogy szeretnéd, JinYoung? – Kérdeztem két röpke, bár annál szenvedélyesebb csók között.

- Számít ez? – Válaszolt kérdéssel, s közben sebesen kapkodta a levegőt.

- Csak ez számít. – Csókoltam a füle mögé, majd ajkammal éppen csak érintve arca vonalát, indultam vissza a csókra éhes szájához.

- Szeress engem, JaeBum!

Lustán gomboltam ki a pizsamaingjének gombjait, s hasának minden szabaddá tett pontjára csókot hintettem. JinYoung halk sóhajai csak tetőzték bennem a vágyat. Meztelen mellkasa és tündöklő szemei között cikázott a tekintetem. A világ összes csókja kevés volt ahhoz, hogy beteljek a kényeztetésével. Fentről simítottam végig az ajkaimmal, miközben kezünk egybeforrt. Éreztem a nyelvem hegyén, a nyakán lüktető eret, amit gyengéden megszívva értem el, hogy JinYoung hangosan nyögjön az éjszakába. Büszkeség töltött el, hogy már csak ennyitől elvesztette az eszét, azonban eszem ágában se volt itt leállnom. Csókokkal borítottam be a mellkasát, azt a két, kemény kis gombot, majd lefele haladva egyenesen a köldökét céloztam meg. A hasa vadul emelkedett, ahogyan a kezeimet szabaddá téve már nem csak a számmal kényeztettem. Ujjaimmal körberajzoltam a rózsaszín bimbókat, s ugyan azt az útvonalat megtéve haladtam lefelé. JinYoung kezével a lepedőt tépte, miközben a fogaival az alsó ajkába harapva próbált úrrá lenni a feltörő, kéjes hangjain.

Lüktetett az ölem, és éreztem, hogy túl szűk már a nadrágom, mégsem akartam megadni neki az enyhülést. Lepillantva nyugtáztam, hogy JinYoung is egyre nehezebben fért meg a pizsamaalsó alatt, azonban egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, ruhán keresztül csókoltam bele a már kemény férfiasságába.

- JAEBUM! – Kiáltott, s rögtön utána a szájára tette a kezét, mintha félne attól, hogy JinHee meghallhatja.

- Ne aggódj – emeltem fel a fejemet, bár a tekintetét nem láthattam, ahogy a fejét a párnába fúrta -, a mi szobánk hangszigetelt. – Erre azonban felkapta a fejét, s ezt kihasználva nyomtam ajkamat ismét a lüktető férfiasságára. Éreztem, hogy nem viselt alatta alsót, ahogy a vágynak előjele akaratlanul is átáztatta a vékony anyagot. Az ujjaimat beakasztva a gumi szélébe, húztam lefele, miközben a nyelvemmel már az ajkaimat nyaltam.

A látvány leírhatatlan volt. JinYoung formás, vékony csípője, lapos, csókoktól pirosló hasa és vadul lüktető nemessége teljesen elvették az eszemet. Feltérdelve váltam el tőle egy pillanatra, hogy én is megszabadulhassak a nadrágomtól, s utána kezeimmel JinYoung térdhajlatába nyúlva emeltem fel a lábait.

- Ne, ne légy zavarban, Életem! – Búgtam neki, mikor észrevettem, hogy a kezeibe temette az arcát. – Csak élvezd! – S már csókoltam is a puha bőrt combjának belső felén. JinYoung sóhajai, dünnyögései pedig, csak még több önbizalmat adtak nekem. Elértem az öléhez, s megvárva, míg egy pillanatig elcsitul a kéj hulláma, ami JinYoung felett teljesen átvette az uralmat, óvatosan kinyújtva a nyelvemet szántottam végig a hasára teljesen ráfeszülő férfiasságán. JinYoung keze ekkor új életre kelt, s ahogy a hajamhoz kapott, úgy fogta marokra ujjai közé a tincseimet. Nem érdekelt a fájdalom, pusztán az az édes nektár, ami betöltötte a számat, arra figyeltem. JinYoung csípője ringott, ütemet kölcsönözve ezáltal, amit csak néha szakított félbe egy-egy hangosabb nyögése.

- JaeBum, nem bírom! – Vékony hangját alig hallottam, ahogy a fülemben dübörgött a szívem, azonban érezni, éreztem, mennyire feszült már az éke. Nem akartam, hogy így érje el a csúcsot, s egy hangos cuppogás kíséretében felhagytam a kényeztetésével.

- Biztosan akarod? – Hajoltam fel, hogy hosszú idő után újra az ajkára marjak, ő pedig csak bólogatott, szavakat már képtelen volt hallatni. Ellepte a szerelem a testemet, az a színtiszta boldogság, s ujjaimat mélyen bekapva próbáltam a lehető legtöbb nyállal bevonni őket.

- Fájni fog, Egyetlenem. – Siklott a járatához a kezem, s előbb csak megnyomkodva körberajzoltam fenekének legmélyebb pontját, majd egyenesen a szemébe nézve nyomtam be mutatóujjam legelső ujjpercét.

- JÉZUSOM! – Kiáltott JinYoung, s összeszorítva a fogát próbált úrrá lenni a fájdalmán. Szemeiből akaratlanul is kicsordult a könny, amit az ajkammal szárítottam fel. Vártam, nem akartam sietni, hagytam, hadd szokja az érzést, azonban, ahogy a csípője megmozdult éreztem, hogy tovább indulhatok. A szájához kaptam, hogy elfojtsam a mélyről jövő ordítást, amit hallatni akart, ahogy az ujjamat tövig belévezettem. Csak csókoltam, hol a reszkető párnáit, hol a szeméből szüntelenül csordogáló könnyeket, s vártam. Megszűnt az idő körülöttünk, mire ismét meglibbentette a csípőjét, s éreztem, eljött az én időm. Egy lassú tempót diktálva igyekeztem tágítani, aminek kéjes nyögéseink adták a ritmusát. Majd elvesztem abban a forróságban, amivel körbeölelt. Éreztem, hogy mennyire szűk volt és feszes. Már pusztán a gondolata is megőrjített annak, hogy nemsokára benne kutathatom a gyönyör titkos kapuját.

- JinYoung, nem bírom tovább! - Leheltem az ajkaira.

- Gyere, Kedvesem! – Kapott a tarkóm után, s most először taszította az ajkainkat vad keringőbe. Elvesztem a forróságban, miközben a nyelveink szüntelenül ölelték egymást.

Egy határozott mozdulattal húzódtam ki belőle, s lassan átlépve feküdtem rá teljes testsúlyommal. Ahogyan a férfiasságunk összeért, mintha csillagokat láttam volna. JinYoung készségesen húzta fel a térdeit, s a lehető legnagyobb terpeszben várta, hogy végre elmerülhessek benne. Egy pillanatra megemelve a csípőmet, nyúltam le, s a korábban benyálazott tenyeremmel végighúztam a duzzadt ékemen. Egyedül JinYoung pirosló arcát néztem, ahogyan az ujjaimmal a járatához igazítottam a nedves csúcsomat, s előbb csak vártam, hogy a maradék feszültség is elillanhasson.

- Szeretlek, JinYoung! – Sóhajtottam, s egy mozzanattal már mélyen benne merültem el. JinYoung szája hatalmasra nyílt, azonban hang nem jött ki rajta. Szemei a plafonra meredtek, s, ahogy egy pillanatra meglibbent a csípőm, az éjszaka leghangosabb nyögését hallatva ragadta meg az oldalamat. Nem volt tudatában, ahogyan körmeivel a húsomba vájt, mégsem panaszkodtam. Csekély ára volt ez annak a fájdalomnak, amit miattam kellett elszenvednie. Csak vártam, hogy a forróság elcsituljon, hogy a szűk járata körül végre megmozdulhassak. Lüktettem benne, minden pontját éreztem, amitől alig bírtam kontrollálni magamat. Az kezeimmel JinYoungért nyúltam, bíztam abban, talán ezzel hamarabb érem el nála a megváltást.

Igazam volt. JinYoung csípője egyszerre emelkedett, ahogy ujjaimmal körbefogtam, s lustán simítottam nedves férfiasságát. Éreztem, hogy eljött az én időm, s hasonló tempóban kezdtem benne mozogni, mint amilyen iramot diktáltak az ujjaim rángó nemességén. Enyhült a szorítás, s helyét az a fékezhetetlen vágy váltotta fel, aminek nem ismertük a határát. Csókot csók követet, ahogy már fogaimmal is mélyen az ajkába martam, ő pedig a hátamat karmolta. Kezeivel a fenekemhez kapott, hogy ezzel is mélyítse a lökéseimet, amitől szüntelenül nyögdécselt. A lábait feszítve igyekezte tágan tartani magát, majd mikor egy pillanat erejéig, egy véletlen folytán eltaláltam benne egy pontot, minden porcikája megfeszült.

- Oda, JaeBum! Érints meg újra ott! – Lehelte ajkaimra, én pedig teljesítve kívánságát, nyomtam meg újra a pontot, ahonnan a gyönyöre fakadt. – Nem bírom tovább, JaeBum! – Marta a fogai között az ajkát.

- Gyere, Szerelmem! – Bíztattam, s erősebben megszorítva, majd az ujjammal a csúszóssá vált csúcsot ingerelve vártam, hogy ellepjen édes nedűjével.

Váratlanul ért, ahogyan járata teljesen rám feszült, s a nevemet kiáltva lövellte nyúlánk nedvét a mellkasára. Kapkodta a levegőt, miközben éke szüntelenül rángott a hasán, én pedig éreztem, hogy eljött az én időm. Felgyorsítva csúsztam ki, majd merültem el újra benne, mikor a hasamban feszített a felrobbanni készülő kéj. Éppen sikerült kihúzódnom belőle, és szorosan tartva JinYoung elcsituló férfiasságán az enyémet, ontottam ki magamból, vágyam minden egyes cseppjét.

Még most is rendezetlenül dobbant a szívem, ahogyan letisztogatva végre egymás karjaiban pihegtünk. Nem szóltunk, mindketten a gondolatainkba temetkezve emlékeztünk vissza az elmúlt percekre. JinYoung pirosló arcát a mellkasomba fúrta, valahányszor beugorhatott neki egy-egy pillanat, én pedig bazsalyogva hintettem puszit a füle mögötti érzékeny pontjára.

- Ez volt életem legcsodásabb éjszakája. – Suttogtam, s a lehetetlennél is közelebb húztam magamhoz. – Szeretlek, JinYoung! – Vallottam be, most, hogy már elcsitultak a vágyak, majd ahogyan a szemeibe fúrtam az enyémeket, éreztem bennük a viszonzást. Íriszei ragyogtak a halvány fényben.

- Szeretlek, JaeBum! – Gyűltek könnyek a szemébe, majd felhajolva lopott gyengéd csókot tőlem, ami bár elsőre sós volt a könnyeitől, az iránta érzett szerelmemnek hála a legédesebb ízzé vált, amit valaha éreztem.

Csodák kora - Hatodik fejezet

Eső után szivárvány

JaeBum

Az autóban ülve vártam JinHeere. Túl hamar végeztem, így beszaladva a közeli cukrászdába, vettem neki csokis muffint, amit annyira szeretett. Halkan szólt a zene, amitől egy pillanatra lehunytam a szememet. Néhány hete el se tudtam volna képzelni, hogy én valaha leszek annyira boldog és nyugodt, mint amilyen most voltam. YoungJaevel egy héten át kerültem a kontaktust, mire JinYoung unszolására találkoztam vele. Nem lepett meg a magyarázatával, mikor közölte, a zongoraórákon ismerte meg az illetőt. Nem érdekelt a neve, az se, mennyire volt komoly közöttük a dolog, mert az én szívemet már régen más foglalta el. Közösen döntöttük el, az évek alatt összegyűjtött holmijainkkal mi legyen. A lakást nem akartam megtartani. Túl sok emlékem fűződött oda, amiknek nagy részére még most is örömmel gondoltam vissza, mégis, JinYounggal új életet akartam kezdeni, a múltamtól távol. Mark szó nélkül beleegyezett abba, hogy ideiglenesen oda költözhessek, amiért nem győztem elégszer köszönetet mondani. JinYoung se tudta leplezni, mennyire boldoggá tette a tudat, hogy ezentúl nem csak lopott órák voltak a miénk. Azonban az egésznek mégis JinHee örült a legjobban. Esténként bebújva mellénk várta, hogy felváltva olvassunk fel esti mesét, majd mikor álomba merült, gyerekes harc folyt közöttünk azért, ki fektesse le az ágyába. A hetek alatt, míg JinYoung közvetlen közelében lehettem, a létező összes gyenge pontját sikerült megfejtenem. Imádtam, mikor egy váratlan csóktól a nyakának vonalán teljesen elpirult, vagy mikor észrevétlenül a hátához simultam, s zártam a karjaim közé. Minden együtt töltött pillanat a legértékesebb volt számomra, amiket eddig el se tudtam volna képzelni. Mostanra viszont a hiányuk fojtogatóan hatott, valahányszor tovább kellett bent maradnom a kórházban. JinYoung is felhagyott a plusz munkáival, nagy könyörgések árán, de kénytelen volt belátni, egyedült így tudtunk kettőnkre is időt szánni.

- Mit szólsz, Tündérem, meglepjük aput a munkahelyén? – Fordultam oldalra, ahol JinHee mélyen elmerült a képes könyvének csodálásában.

- Menjünk! – Harsogta, s az eddig érdekesnek tűnő könyvet kiejtve a kezéből, tapsolta végig az odavezető utat. Az órámra pillantva nyugtáztam, hogy éppen időben fogunk betoppanni, mire végezni fog. Képzeletben már ott ragyogott a meglepettségtől párás tekintete előttem, amitől levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon.

- Apaa! – Szaladt JinHee kacagva, majd JinYoung nyakába ugorva puszilgatták egymást felváltva. Imádtam nézni kettejük túláradó boldogságát, amit egymásból merítettek. Lassan férkőztem a közelükbe, s karoltam át kettősüket, majd kihasználva, hogy JinHee vastag kabátja eltakart minket a kíváncsi szemek elől, egy gyengéd csókot leheltem JinYoung szája sarkára. Titkon tartottam a reakciójától, hogy talán neki ez túl sok így egyszerre, vagy esetleg fél felvállalni, de arcának vonásai és gyengéd mosolya kiűzte belőlem a kétséget.

Nem sok vendég foglalt már helyet a kifőzdében, azok is az utolsó falatokat igyekezték eltűntetni. JinHeevel a pult mögött ültem le, s a nemrég vett sütijét majszolva figyelte, ahogy a képes könyvét lapozgatta. Észre se vettem, hogy eltelt az idő, mikor JinYoung már kabátban állva várt az ajtó előtt. Felpattanva, továbbra is az ölemben tartva JinHeet, követtem, s ittam az éjszaka fényében is jól kirajzolódó formás alakjának látványát a szemeimmel. Az utóbbi napokban egyre gyakrabban kaptam magamat azon, hogy túl sokszor meredtem le, valahányszor egy szál pólóban és shortban flangált a lakásban. Éjszakánként kényszerítettem magamat, hogy ébren maradhassak, csak hogy az álmában felcsúszó felsője alól kikandikáló csípőjét nézhessem. Nem tehettem róla, annyira vonzott, s egyre nehezebben tudtam visszafogni fékezhetetlen vágyamat. Mégsem voltam tolakodó. Jól tudtam, JinYoungnak soha nem volt még kapcsolata, éppen ezért minden erőmmel a világért se akartam megijeszteni.

 

- Hogy sikerült a szobájában tartanod? – Kérdezte az ágyon fekve, miközben fél szemmel kilesett a könyve felett.

- Az legyen az én titkom. – Kacsintottam.

- JaeBum!

- Jól van! – Bújtam mellé, miután beállítottam a telefonomon az ébresztőt. – Megígértem, hogy megveszem neki azt a babaházat, amit a múltkor csillogó szemekkel bámult a bevásárlóközpontban. – Sütöttem le a szememet, mint aki épp a büntetésére várt, s közben ujjaimmal lassan lépdeltem a karján felfelé. Éreztem, hogy mélyen beszívta a levegőt, majd pár másodpercig bent is tartotta. Szemeit az érintésemmel párhuzamosan hunyta le, s kihasználva pillanatnyi vakságát, az oldalamra fordulva hajoltam az arcához közel. Nem vártam, míg újra megcsodálhatom azokat az éjfekete íriszeit, már az ajkát simítva csókoltam, amíg csak bírtuk lélegzet nélkül. Éreztem, hogy testem minden pontja érte égett. Nem bírtam azt a minimális távolságot se, s a fél karommal feltámaszkodva hajoltam félig reszketeg mellkasára. A nyakának vonalán szántottam, miközben az ujjaimat óvatosan a felsője alá csúsztattam. Ahogy megéreztem lapos hasának puhaságát, egy elfojtott nyögést hallattam. Kezem alatt megfeszült a bőre.

- Jae... JaeBum! – Sóhajtotta a nevemet, majd kezeivel a karjaimba kapaszkodott. – Nekem ez még nem megy. – Behunyt szemekkel fordította oldalra a fejét. – Bocsáss meg!

Kibújtam a felsője alól, s egy biztató csókot nyomtam pirosló arcára.

- Életem, ne kérj bocsánatot! – Húzódtam hátrébb, s kezemmel megfogva az álla csúcsát fordítottam felém. – Rád bármeddig képes vagyok várni. – Eresztettem el egy bíztató mosolyt, amitől az ő arca is derűsebbé vált. – De az ölelés alól nincs menekvés! – Jelentettem ki, s már helyezkedtem is, hogy testünk minél több helyen érintkezhessen, miközben szorosan magamhoz préseltem.

A héten rengeteg műtéten kellett részt vennem, ami minden erőmet kiszívta a hétvégére. Fáradtan nyúltam el az ágyban, kihasználva a csendet, amíg JinYoung és JinHee leszaladtak a boltba. JinYoung egy földre szállt angyal volt, már kora reggel látta rajtam, mennyire kimerültem, s apró csókjai után az arcomon, már indult is JinHee szobájába, megelőzve a szombat reggeli energiabomba becsapódását.

Fél órával később keltem fel ismét, jóval kipihentebben, JinYoung azonban nem volt mellettem. Magamra kapva a köntösömet, léptem ki a szobából, aminek ajtajában már megcsapta az orromat a friss kávé illata. Félig behunyt szemmel követtem az illat forrását, s a konyha előtt megtorpanva merültem el az elém festett látványban. JinHee gondosan pakolgatta a tojácstekercseket egy tányérra, amiket JinYoung maszatos arccal sütött éppen kifele. Nem vették észre, hogy beléptem, ahogy mélyen elmerültek a reggeli készítésében.

- Hát itt meg mi készül? – Nem bírtam tovább némaságba burkolódzni, s a számomra két legfontosabb személy egyszerre nézett a hang irányába, érzelmektől túláradó pillantásokkal. JinHee szemeit öröm ragyogta be, míg JinYoung íriszei szerelmesen fénylettek, mint két kristálytiszta drágakő.

- Jaebum! – Pattant le a kis háromlábú székről JinHee, amin kényelmesen felérhette a pultot. – Apa azt mondta, fáradt vagy, így elmentünk bevásárolni, és most neked készítünk reggelit. De ez titok - tette az ujjacskáját a szája elé -, meglepetésnek szánta.

- Ó, akkor most elrontottam a meglepetést? – Kérdeztem, majd mintha elszomorodtam volna, görbült le a szám széle.

- Nem baj! Majd Nanát meglepem vele. – Ötletelt.

- Akkor futás, keltsd fel Nanát, és gyertek reggelizni. – Álltam félre, hogy egyenesen a szobájába futhasson, én pedig kihasználva a pillanatnyi magányunkat, léptem JinYoung oldalához. – Mondtam már, mennyire imádom, mikor ilyen maszatosan nézel ki? – Karoltam át, majd magam felé fordítva csókoltam fel az arcáról az ételfoltot, majd lejjebb haladva már az ajkaink ringtak a maguk lusta, reggeli tempójukban.

JinYoung

JaeBum egész héten ügyeletes volt. Alig beszéltem vele, mert legtöbbször hajnalban bújt be mellém az ágyba, s mire felébredtem, már mélyen aludt. Voltak napok, mikor direkt fél órával hamarabb keltem, hogy legyen időm az alvó arcát néznem. Az éjjeli lámpát felkapcsolva bocsájtottam gyenge fényt a szobára, s óvatosan felé fordulva ittam arcának látványát. Bár minden porcikámmal igyekeztem visszafogni magamat, képtelen voltam megállni, hogy ne simítsam a homlokába hulló tincseket arrébb. Annyira imádtam csupán figyelni, miközben öntudatlanul feküdt.

Ma reggel is vele töltődtem fel, s egy gyengéd csókot lopva a résnyire nyílt ajkáról, bújtam ki a takaró alól. Az utóbbi időben túlságosan is lehűlt a levegő, amit már én se fogadtam szívesen. Habár az elmúlt években hozzászoktam a hideghez, JaeBum mellett hamar elfeledtem, milyen érzés fázni. Most viszont fürgén szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb felöltözhessek. Már JinHee reggelijét raktam éppen a kis hátizsákjába, mikor reszelős köhögésre lettem figyelmes a kislányom szobájából. Aggodalommal telve nyitottam ki az ajtót, s léptem az ágya mellé. JinHee hangosan köhögve feküdt, szemét húzogatva, mintha gyötörte volna az álma. A szívem szakadt meg érte, amikor ezt az apró testet a betegség gyötörte. Óvatosan nyúltam a homlokára, hogy a lázát ellenőrizzem, miközben a telefonommal már az éttermet csörgettem.

- Asszonyom, kérem, bocsásson meg – hajtottam le a fejem, mert ilyen hirtelen soha nem szoktam szabad napot kérni -, de JinHee megbetegedett. – Még most is meg tudott lepni, mennyire megértő volt velem, ahogy be se fejezve a kérésemet, már ő maga jelentette ki, hogy mára otthon maradhatok. Megkönnyebbültem, majd elköszönve újra JinHee arcára néztem. Fájt így látnom őt, ahogy a pirospozsgás arcán a sápadtság vette át a szerepet.

- JinHee, Angyalkám – simogattam meg a vállát, majd fölé hajolva adtam neki jó reggelt puszit –, nem érzed jól magad? – Kérdeztem a lehető leghalkabban, ám a dünnyögéséből semmi jóra nem számíthattam. – Életem, apu megy, csinál neked valami ennivalót, hogy bevehesd a gyógyszert, rendben? – kérdeztem, amire ismét csak egy elfojtott nyüszítés volt a válasz.

JaeBum délelőtt ébredt, és ahogy realizálta, hogy otthon sürögtem-forogtam, aggodalommal a szemében lépett oda hozzám.

- Valami baj van? – Kérdezte, s egy röpke puszit nyomott az arcomra, köszönés képen.

- JinHee beteg. – Biggyesztettem le az ajkamat. – Már kora reggel óta ápolom.

- Miért nem keltettél fel? – Hangzott JaeBum aggodalommal átitatott hangon. – Segíthettem volna. – Kivette a kezemből a tálcát, amin JinHeenek készítettem elő a gyógyteáját. – Hagyd, majd én beviszem neki. – S már indult is a szoba irányába. – Ne nézz így rám! – Hangzott, s ilyenkor tényleg megijedtem, hogy talán hátul is volt szeme, amivel engem vizslathatott. – JinHee nekem is nagyon fontos.

Megint sikerült levennie a lábamról. Szó nélkül lépdeltem JinHee ajtaja elé, hogy az oldalához dőlve figyelhessem, ahogyan életem szerelme, milyen gondosan ápolja az életem értelmét.

Egész nap felváltva vittük JinHeenek a forró italt, majd a gondosan elkészített kását, amit meg tudott rágni. Délután egy hangyányit jobban érezte magát, mikor a kanapén feküdt az ölemben, s közben JaeBum az egyik kedvenc meséjéből olvasott fel egy részletet, amíg ébren bírt maradni.

- Úgy hiszem, ma már nem fog több mesét hallgatni. – Simogattam a göndör fürtjeit. – Lassan ideje indulnod. – Néztem az órára, ahogy realizáltam, mennyire későre járt már.

- Nem muszáj bemennem, jelenthetek beteget. – Szabadkozott.

- JaeBum, nem lesz semmi gond, különben is ez az utolsó napod a héten. – Nyúltam a kezéért, hogy összekulcsolhassam az ujjaimat az övéivel.

- Akkor holnapután érkezel? – Erősítettem meg az időpontot, mikor fog Mark megérkezni. – Ezek szerinte egy ideig biztosan itthon is maradsz. – Piszkáltam a telefon kunkorodó zsinórját, miközben erősen koncentráltam, hogy jól halhassam Mark minden szavát. – Rendben, akkor hamarosan találkozunk. – Köszöntem el, s már csak a ritmikus búgás válaszolt, ahogy minden bizonnyal megszakadt a vonal. Ezért se szerettem, mikor annyira távol volt, hogy alig lehetett utolérni, túl sok aggodalmat szült.

JinHee esti gyógyszerét pakoltam ki gondosan, mikor a kanapén alvó tündérkém hangosan jajveszékelt. Egy másodperc alatt mellette teremtem, azonban a látványtól kifutott alólam a talaj. JinHee homlokán gyöngyözve ült meg az izzadtság, miközben remegve vacogott a vastag takaró alatt. A vállaihoz kaptam, hogy gyengéden, de annál határozottabban megrázzam, abban bízva, magához tér, azonban halk kis nyögésein kívül nem reagált semmivel. Úrrá lett rajtam a pánik, ahogy tehetetlenül meredtem arra a csöpp testére, majd egyetlen mentsváramként kaptam a telefonom után.

JaeBum két csörgés után vette fel a telefont, én viszont esélyt se adtam neki, hogy beleszólhasson.

- JinHee nagyon rosszul van. – Ez idáig nem is tűnt fel, mennyire remegtek a tagjaim, s velük együtt a hangom is elvékonyodott, ahogy a feltörő sírógörcsömet igyekeztem legyűrni.

- Nyugodj meg, Édesem! – Hangzott JaeBum jóval higgadtabban, bár az ő hangja se volt sokkal határozottabb. – Először is, mérd meg a lázát, utána eldöntjük, mi legyen.

- Már megtettem. – Válaszoltam, szinte azonnal. – 41 fokos, és rettentően remeg. JaeBum nagyon félek. – Eddig bírtam tartani magam, s már a szememet dörzsöltem, hogy a könnyeimtől egy pillanatig se tévesszem szem elől JinHeet.

- Küldök értetek egy mentőt. – Nyugtatott JaeBum, bár hallottam, mennyire remegett az ő hangja is. – Ne félj, idebent jó kezekben lesz.

Vastag takaróba bugyolálva vittem le az ölemben JinHee elernyedt testét. Még JaeBum kötötte a lelkemre, hogy engedjem kiizzadni, így a fejét is bebugyolálva tartottam rajta a réteges anyagot. Gyengéden ringattam, mire az utca végén megcsillant a mentő kékes fénye. Egy másodpercnyi öröm az órák óta tartó aggodalom közepette.

A kórházban JaeBum állt a bejárat előtt, s egy számomra ismeretlen orvossal beszélgetett. A mentős kedvesen odasúgta, a legjobb gyermekorvos a városban, én pedig újra éreztem az a végtelen hálát, amit egyedül JaeBum érdemelhetett ki.

Észbe se kaptam, már egy kórteremben feküdt, pici karjába infúziót vezettek, s órák óta végre nem gyötörte a lázálom. Nyugodtan aludt, miközben a kisszékről görnyedve simogattam a fejét. Az orvos semmi komolyat nem állapított meg, egy egyszerű influenzán kívül. A magas láz miatt se volt félni valóm, pusztán túl régen volt ennyire legyengülve a szervezete.

- Kopp, kopp. – Suttogott JaeBum az ajtóból, majd a szemembe nézve lépett félre azt várva, hogy kövessem. Gondosan felhúztam JinHee nyakáig a takaróját, vigyázva, nehogy megsértsem az infúzió csövét, majd egy csókot nyomtam a homlokára.

JaeBum a folyosó végén várt, kezében két pohár gőzölgő kávéval. Csak néztem, ahogyan előttem állt, szemeiben annyi szeretettel, amibe most egy kis féltés is éket vert. Minden emlékem újra lepergett a szemem előtt, ahogy valahányszor bajban voltam, folyton megjelent. Csak figyeltem, ahogyan a pohárból egyenesen szállt fel a forró ital gőze, s vele együtt a lelkemből is elpárolgott minden bú és keserűség. Csak akkor vettem észre, mennyire magával ragadtak az érzelmek, mikor már a karjaiban tartva szorosan magához húzott, s arcát a vállamba fúrva suttogott.

- Minden rendben lesz. – Halkan mantrázott, majd a hátamat simogatva próbálta csitítani remegésbe fulladt sírásomat. – Vigyázok rátok! – Éreztem, hogy ellazult a testem, hogy JaeBum elűzte az esőfelhőket, mint azt oly’ sokszor megtette már. Én pedig csak álltam, az orromban azzal a kellemes illatával, ami az automatás kávéval keveredett, s minden erőmmel belé kapaszkodtam, hogy tudassam vele, többé már soha nem engedem el.